Domokos László

Címke: megemlékezés

Megemlékezés Szarvason

Immár 24. alkalommal szervezték meg a szarvasi Aratónapot, amely idén is változatos hagyományőrző programokkal várta az érdeklődőket. A programok sora emlékezéssel és koszorúzással kezdődött.
Elolvasom »

Jubileumi megemlékezés és sírkoszorúzás

Az Állami Számvevőszék vezetőivel és munkatársaival minden évben ellátogatok a Fiumei úti Sírkertbe, azért, hogy az elődeinkre emlékezzünk. A szabadtéri helyszín idén kiváló alkalmat adott arra is, hogy a megváltozott körülmények között, az alapítók emlékhelyeinél is megemlékezzünk az Állami Számvevőszék megalapításának 150., és újraalapításának 30. évfordulójáról.
Elolvasom »

Örök nyugalomra helyezték Fekete Györgyöt

2020. június 23-án a Fiumei úti sírkertben vettek végső búcsút Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia néhai első, majd tiszteletbeli elnökétől. A szertartáson Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is lerótta tiszteletét.
Elolvasom »

Megemlékezés a Dohány Utcai Zsinagógában

2020. január 19-én a Budapesti Zsidó Hitközség a budapesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést a Dohány Utcai Zsinagógában, amelyen részt vett Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
Elolvasom »

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére

Az Állami Számvevőszék elnöke részt vett október 23-án Csepelen az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett koszorúzáson.   "Ahogyan egykoron az októberi hősök, én is egy olyan országban hiszek, mely a közösség, az összefogás erejére épül" - mondta Domokos László köszöntőjében.
Elolvasom »