Domokos László

A közpénzek őre – Domokos László nyitotta meg „A jó állam építőkövei – 5 éves az Alaptörvény” című konferenciát

2016-10-13 15:34
„A jó állam építőkövei – 5 éves az Alaptörvény” címmel rendezett konferenciát október 13-án az Állami Számvevőszék. Megnyitó köszöntőjében Domokos László hangsúlyozta: Az új Alaptörvény elfogadása, a kapcsolódó sarkalatos törvényekkel együtt új időszámítás kezdetét jelentette a hazai közpénzügyek történetében. „Magyarország túljutott a válságon, és ma már az építkezés, a versenyképesség növelése felé halad” – jelentette ki az ÁSZ elnöke a konferencia során tartott előadásában.
„Bátran mondhatjuk, hogy az új Alaptörvény közpénzügyi fejezetének életbe lépésével teljesen új irányt vettek a dolgok Magyarországon” – szögezte le az Állami Számvevőszék által rendezett „A jó állam építőkövei – 5 éves az Alaptörvény” című konferencia megnyitójában Domokos László. A bevezetőt követően az ÁSZ elnöke mellett előadást tartott Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, valamint Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.

A megnyitót követő előadássorozat harmadik felszólalójaként Domokos László a közpénzügyek megújításának folyamatát mutatta be. Az ÁSZ elnöke rámutatott: az új közpénzügyi rendszer két alappillére az adósságszabály és a közpénzügyi ellenőrzés garantőr szerepének megerősítése. Az adósságszabály egyfajta iránymutatóként szolgál a legfőbb ellenőrző intézmény számára.

Domokos László elmondta: a magyar számvevőszéki törvény egyedülálló a maga nemében; mind a legfőbb ellenőrző intézmény függetlenségét, mind ellenőrzési jogosítványait, mind transzparenciáját tekintve olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek nemcsak hogy megfelelnek a nemzetközi standardoknak, hanem több tekintetben előremutatónak tekinthetők. Az ÁSZ elnöke részletesen bemutatta az ÁSZ függetlenségét biztosító területeket; jogi, szervezeti, személyi, pénzügyi és ellenőrzési nézőpontból.

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az intézmény arra törekszik, hogy az ellenőrzési tapasztalatait összegyűjtse, és szervezeti szintű tudását aktív, kezdeményező módon, megfelelően időzítve átadja a jogalkotóknak, ezáltal támogatva a minőségi jogalkotást. Domokos László hozzátette: a Számvevőszék megújulásának része, hogy ellenőrzési tapasztalatait szintetizálva elemzéseket készít – ezzel segítve törvényalkotás megalapozottságát.

A megnyitóbeszédről szóló részletes tudósítás itt, míg a Domokos László konferencia-előadásának tudósítása itt olvasható.