Domokos László

Átfogó vízgazdálkodási rendszerre van szükség

2010-06-09 15:14
Domokos László a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének (VTOSZ) elnökeként az elmúlt időszak árvíz- és belvízhelyzetét értékelte.
Domokos László interjú 2010. június 4. (1. rész)

Katasztrofálisnak nevezte az időjárást Domokos László, s emlékeztetett: az elmúlt években egyszer sem kaptunk ennyi csapadékot, de meglátása szerint a jelenlegi helyzet nem olyan meglepő, hiszen a Kárpát-medencében 3-5 évente mindig volt valamilyen nagy árvíz. 1999-ben, 2000-ben, 2002-ben és 2006-ban is pusztító árvíz volt, mely az ország egyes részeit, de a Tisza vízgyűjtő részét jellemzően érintette.

Domokos László interjú 2010. június 4. (2. rész)

Békés megyei elnökként tapasztalja, hogy vétek erre nem felkészülni, ám az elmúlt nyolc évben ez ellen nem sokat tettek. Úgy viselkedtek, mintha ez egy kivédhetetlen helyzet lenne. Mint mondta a víz az valóban kivédhetetlenül jön, de számolni kell azzal is, hogy a vízgazdálkodásnak egy nagyon komoly, szervezett erőként kell megjelennie.

Katasztrofális helyzet alakult ki az árvíz miatt


A VTOSZ elnökeként amellett teszi le a voksát, ezért vállalta a feladatot is, hogy mind Békés megyében, mind az országban, mind a Kárpát-medencében egy átfogó vízgazdálkodási rendszer jöjjön létre, ahol a szomszédos országok együtt tudnak működni Magyarországgal, ha árvíz vagy belvíz van. Mint mondta ezen jelenségek kezelésére egy egységes, jól szervezett, állami feladatot is hangsúlyosan vállaló, de a helyi önkormányzatok, helyi gazdák és minden érintett szempontjait figyelembe vevő határozott vízgazdálkodási, vízfejlesztési programot kell létrehozni.

Katasztrofális helyzet alakult ki az árvíz miatt


Domokos László örömét fejezte ki, hogy az Európai Unió megfogalmazta a Duna stratégiát, hiszen a Duna mellett fekvő országok nem tudják megkerülni, hogy egy jól szervezett vízgazdálkodásban is fejlődés, előrelépés történjen. A román-magyar oldalon jó együttműködés alakult ki az elmúlt években, de minden ország felé ez az érdekünk, hiszen Szlovákia, Ukrajna, Ausztria és Szlovénia felől mindig kapunk vizet, Szerbia felé pedig mi adjuk a vizet, tehát látszik, hogy egymásra vagyunk utalva.

Domokos László hírportál

-ba-