Domokos László

Az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv bemutatóján vett részt Domokos László

2016-04-28 16:00
A Pénziránytű Alapítvány április 28-án mutatta be az első, középiskolások számára átfogó pénzügyi és gazdasági ismereteket nyújtó akkreditált tankönyvet. A Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank és a Diákhitel Központ Zrt. által 2008-ban alapított Pénziránytű Alapítvány tavalyi tevékenységének középpontjában egy intenzív középiskolai tankönyv- és tartalomfejlesztési program állt. A cél egy olyan egyedülálló, akkreditált tananyag kidolgozása volt, amellyel áttörést lehet elérni a pénzügyi-gazdasági ismeretek hazai oktatásában. A könyvbemutatón Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is részt vett.
 
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke elmondta: az egész társadalom számára óriási lehetőséget jelent, ha a lakosság a pénzügyekben jártasságra tesz szert, a pénzügyi ismeretek hiánya azonban óriási kockázatot jelent. Arról is szólt, hogy az ÁSZ egyik legutolsó felmérésének tanulsága szerint még a felsőfokú tanintézményekben, egyetemeken, főiskolákon tanuló hallgatók sem rendelkeznek megfelelő pénzügyi ismeretekkel, ráadásul a válság hatására idegenkedés, sőt bizonyos félelem alakult ki köztük a pénzügyek kezelésével kapcsolatban.
 
Az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv bemutatóján vett részt Domokos László
 
Az ÁSZ elnöke rámutatott: ezért fontos szerepet játszanak az olyan oktató könyvek, mint a mostani kiadvány, amely az életből vett gyakorlati, mindennapi példákkal igyekszik bemutatni, milyen hasznos a pénzügyekben való eligazodás.
 
Domokos László hangsúlyozta: napjainkban már közügynek tekinthető a lakosság pénzügyi, közpénzügyi, közteherviselési ismereteinek bővítése, a cél ugyanis az, hogy az egyének nem kellően megalapozott pénzügyi döntéseiből fakadó nemzetgazdasági, makrogazdasági kockázatok mérséklődjenek.
 
Az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv bemutatóján vett részt Domokos László
 
Kiemelte: az Állami Számvevőszék ilyen irányú tevékenységét az Országgyűlés is megerősítette 2014. évi határozatával, mely elismeri és támogatja a számvevőszék társadalmi szerepvállalását a pénzügyi kultúra fejlesztésében és előmozdításában.
 
forrás: MTI