Domokos László a békés megyei választási eredmények értékelve elmondta, hogy az országos átlagot meghaladó mértékben tudtak hozzájárulni a Fidesz győzelméhez.
Domokos László interjú, 2010. április 29. 1. részA Fidesz békés megyei szerepléséről szólva kiemelte: a tizenhárom lehetséges mandátumból tizenegyet szereztek meg, ez több mint 83 százalékos hozzájárulás a Fidesz 68 százalékos eredményéhez.A Fidesz Békés Megyei elnöke hangsúlyozta, hogy az idei választás volt az első, hogy nem az országos átlaghoz közeli, vagy annál gyengébb, hanem annál jobb eredményt értek el. Mint mondta: Békés megye akkor jó, ha békés, hiszen ekkor fejezi ki azt, hogy dolgozni akaró, tenni akaró emberek sokasága van, s itt békés körülmények között lehet hosszú távon lakást építeni, földet művelni.
Domokos László interjú 2010. április 27. (2. rész)
Nem lehet rövid távon gondolkodni, hosszú távú gondolkodásra van szükség, s nagyon várják az ott élő emberek azt, hogy végre nyugodtan hagyják őket dolgozni, a kormánytól lehetőleg segítséget kapjon, s ne olyanok vegyék körül őket, akik inkább visznek, mint hoznak a megye élelmiszeriparából, földjeiből, megtermelt javaiból.
A hét egyéni körzet megnyerése, s a hat elosztható megyei listás helyből négyet helyeztek el a küldőlistán, s ez nagyon bíztató. Domokos László szerint a békés megyeiek már tudják, hogy a korábban nyolc képviselőhelyet birtokló szocialista pártra a mostani egy mandátumot csak azért hagyták ott, hogy jelzése legyen, hogy egykor volt egy szocialista párt, amelynek egyik legemblematikusabb figurája a Bajnai-kormány minisztere a túlélését még tudta biztosítani, de tulajdonképpen minden átlagos szocialista politikus elfordult a pártjától.Domokos László hírportál-ba-