Békés megye értékei az Utazás Kiállításon

Az év legnagyobb turisztikai vásárán az idén az egészségturizmus a kiemelt téma. Az Utazás kiállítás külföldi díszvendége idén India volt, aki többek között tánc hagyományainak bemutatásával kápráztatta el a látogatókat. Belföldi díszvendégként Győrt köszönthette a közönség, aki többek között a híres Győri Balett és a Győri Filharmonikus Zenekar fellépéseivel, valamint híres sportolóinak felvonulásával adott ízelítőt a város sokszínűségéből.
Domokos László erősítené Békés megye turizmusát
Az Utazás Kiállításon Békés megye egy 120 négyzetméteres, teljesen belátható, átjárható szigetstanddal jelent meg, mely kimagaslott a többi közül. A könnyed, légies, elegáns, tisztaságot sugalló dekoráció az egészségturizmusra, a Körösök élővilágára hívta fel a figyelmet. A látogatókat film- és képismertetőkkel próbálták Békésbe csábítani. Önálló arculattal Békéscsaba, Gyula és Orosháza-Gyopárosfürdő mutatkozott be.
Prohászka Béla, a Magyar Gasztronómiai Szövetség elnöke Békés megye gasztronómiai értékeiről beszélt

Kapcsolódó galériák:
További hírek:
Információ:
Partnereink
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG