Domokos László

Bilaterális találkozó a kínai számvevőszéki delegációval

2018-05-23 11:27

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, hivatalában fogadta Mr. LI Xiaozhongot, a kínai számvevőszék alelnökét és kíséretét 2018. május 22-én, Budapesten. A szakmai találkozó központjában elsősorban a két ország közötti tapasztalatcsere állt, a megbeszélésen kiemelt figyelmet kapott a magyar illetve a kínai számvevőszékek szerepe a ’jól irányított állam’ elősegítésében, illetve a legfőbb ellenőrzési intézmények által biztosított képzési rendszer. A ’jól irányított állam’ a számvevőszékek világszervezete jövő évi konferenciájának (INCOSAI) témája is, így egy, a kérdéskört érintő eszmecsere rendkívül aktuális.

„A rend értéket teremt” - emlékeztetett az ÁSZ elnöke és nyomatékosította, hogy a problémákat elsősorban szakmailag kell megragadni. Céljainak elérése érdekében, az ÁSZ a magyar jogrendszerhez és a nemzetközi standardokhoz igazodó saját, magyar modellt dolgozott ki és alkalmaz. „Ahol ellenőr nem jár, ott általában rendetlenség van” - figyelmeztetett az ÁSZ elnöke az Állami Számvevőszék nemzetközi viszonylatban is széles ellenőrzési mandátumára is utalva, majd hozzátette: „így az Állami Számvevőszék, mint garanciális intézmény, hozzájárul a jól irányított államműködéséhez.” Domokos László továbbá hangsúlyozta a kapacitásfejlesztés, az aktív szakmai és társadalmi kommunikáció, illetve az öntanuló modell fontosságát is.
 
IMG_1805

A kínai számvevőszék alelnöke, Mr. LI Xiaozhong, kifejtette, hogy a kínai és a magyar számvevőszékek feladatai nagyban megegyeznek, illetve, hogy olyan közel azonos kihívásokkal néznek szembe, minta korrupció megelőzése, vagy a költségvetési fegyelem megőrzése. Mr. LI Xiaozhong hangsúlyozta, hogy a magyar és a kínai számvevőszéki vezetés hasonlóan gondolkozik a felmerülő problémákról és azok megelőzéséről, illetve azzal is egyetértését fejezte ki, hogy a „pozitív változás az eredményesség fokmérője”.

A felek a találkozó végén megállapodtak, hogy a jövőben is folytatják a két szervezet közötti rendszeres szakmai egyeztetést és további területeken osztanak meg egymással hasznos tapasztalatokat.