Domokos László

Domokos László a ,,30 éves a békéscsabai felsőoktatás” rendezvénysorozat keretében tartott előadást

2016-05-05 16:05
Domokos László a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karán a ,,30 éves a békéscsabai felsőoktatás” rendezvénysorozat keretében szervezett szakmai szimpóziumon vett részt ma, Békéscsabán. A magyar gazdaság és társadalom a 21. század globalizálódó világában című szakmai konferencia keretében az ÁSZ elnöke előadásában kiemelte, hogy a költségvetési gazdálkodásban új időszámítás kezdődött, amelyet már nem jellemezhet a korábbi válságkezelési gyakorlat, az egyszeri bevételnövelő intézkedések és az évközi kiadáscsökkentő, zároló intézkedések alkalmazása. Olyan feltételek megteremtésére van szükség és lehetőség, amelyek mellett az államháztartás minden szintjén gazdálkodni lehet a költségvetési erőforrásokkal.
Domokos László Válságmenedzsment után változásmenedzsment a magyar költségvetési gazdálkodásban címmel tartott plenáris előadása során beszélt a gazdasági és költségvetési feltételrendszernek az elmúlt években végbement és napjainkban is folytatódó változásáról, amely lehetővé tette, hogy válságkezelés helyett ma már az kerüljön fókuszba, hogy Magyarország miként tud még eredményesebben felzárkózni Európa és a Világ fejlett, és fenntartható módon fejlődő országaihoz, régióihoz.
 
Az ÁSZ elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy a fiskális szabályok kiszámíthatósága nem jelent mozdulatlanságot. Ellenkezőleg, a jobb tervezhetőség annak teremti meg a lehetőségét, hogy a minisztériumok, az önkormányzatok és a költségvetési szervek reális stratégiai célokat tűzzenek ki, és ne csak meghatározzák, hanem végre is hajtsák azokat a cselekvési programokat, amelyek elvezetnek a stratégiai célok megvalósításához. A költségvetési stabilitás ugyanis nem öncél, hanem kedvező feltétele a közpénzekkel és a közvagyonnal történő szabályszerű, célszerű és eredményes gazdálkodásnak – tette hozzá Domokos László.
 
Magyarország Alaptörvényének a kihirdetése jelentette a fordulónapot a költségvetési politikában – hangsúlyozta az ÁSZ elnöke, és bemutatta, hogy az Alaptörvény egy külön fejezetet szentel a közpénzeknek, és ebben alkotmányos követelménnyé teszi a közpénzekkel való törvényes, célszerű és eredményes és átlátható gazdálkodást. A nagykorúság azonban felelősséggel is jár – szögezte le Domokos László, és kiemelte ennek két legfontosabb elemét: a törekvést a stabilizáció eredményeinek a megőrzésére a változásmenedzsment logikája szerint, rugalmas szerkezetben, a tartalékképzésre is gondolva; továbbá az állam aktív gazdasági szerepvállalását.
 
A múlt évben az ÁSZ megfogalmazta az állammenedzsment megújításával kapcsolatos javaslatait, amelyeknek döntő többségét a Kormány elfogadta – ismertette az ÁSZ elnöke. Az állammenedzsment megújítása során az átláthatóság, az elszámoltathatóság és az integritás követelményének teljesítése mellett az eredményesség követelménye is megfogalmazódik, de nemcsak az elvek szintjén, hanem olyan konkrét intézkedésekbe építve, mint a közintézmények teljesítményének mérése, vagy az irodai terekkel való gazdálkodás.
 
Ennek az új követelményrendszernek kell tükröződnie az állami vezetők javadalmazási, teljesítményértékelési rendszerében is, de számos egyéb feltételt is teljesíteni kell a közpénzek eredményes felhasználása érdekében. A legfontosabbak ezek közül: hogy minden egyes adóforint elköltése elé célt, eredménykövetelményt kell állítani; a célok elérését mérni kell; minden forint elköltésének legyen személyi felelőse, aki elszámoltatható a közpénz szabályos és eredményes elköltéséért; továbbá hogy a pénz elköltését ellenőrizni kell – sorolta Domokos László.   
 
Az ÁSZ a jövőben is arra törekszik majd, hogy az Alaptörvény követelményeivel összhangban feltárja, ha a közpénzeket szabálytalanul, pazarló módon használják fel, és nagy súlyt helyez arra, hogy ez ne maradjon következmények nélkül, azaz a közpénzek elherdálásának meglegyen a személyi következménye - fűzte hozzá az ÁSZ elnöke. Ugyanakkor arra is törekszik az ÁSZ a jó gyakorlatok terjesztésével, elemzések végzésével, képzések katalizálásával, hogy a pozitív folyamatok erősödjenek meg a közszférában. A költségvetési intézményeket és a köztulajdonú vállalatok irányításában legyenek jelen a korszerű menedzselési módszerek, és egyúttal érvényesüljön az átláthatóság, az elszámoltathatóság és az integritás követelménye is- zárta előadását Domokos László.