Domokos László

Domokos László a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitóján vett részt

2016-09-05 09:42
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2016/2017-es tanévnyitó ünnepségére 2016. szeptember 5-én került sor az Orczy Parkban, amelyre Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is meghívást kapott.

nke_szvegbe

 

Az egyetemi jelképek ünnepélyes bevonulását követően az egyetem rektora Prof. Dr. Patyi András köszöntő beszédével nyitotta meg a tanévet indító ünnepséget.
 
Az ünnepi beszédet követően került sor a Professor Emeritus címek átadására. A hagyományoknak megfelelően ezután a tanulmányaikat megkezdő hallgatók ünnepélyes fogadalmat tettek, valamint sor került zászlószalag-tűzésre is.
 
A tanévnyitó ünnepség Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter ünnepi beszédével zárult.
 
Az eseményen többek között jelen volt még Boross Péter volt kormányfő, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, dr. Polt Péter legfőbb ügyész, Bíró Marcell, a Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkára, Csóti András büntetés-végrehajtási altábornagy, országos büntetés-végrehajtási parancsnok, dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának főigazgatója és Kiss Zoltán nemzetbiztonsági dandártábornok, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója is.