Domokos László

Domokos László: A pénzügyi és digitális tudatosság fejlesztése szorosan összefügg

2017-06-22 15:54
A pénzügyi tudatosság és az elektronikus közigazgatás összefüggéseiről tartott előadást az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Pénzügyi Gazdasági Ellenőrök Egyesülete Baranya Megyei Szervezetének rendezvényén, Pécsett. Domokos László hangsúlyozta: a magyar lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése fontos közügy, az ismeretek szintje ugyanis alapvetően meghatározza a pénzügyi döntések következményeit. Éppen úgy, ahogy az elektronikus közszolgáltatások gyakorlati alkalmazását is.
„A szédületes iramban vágtató élet egyre több súlyos terhet ró a közigazgatásra” – ezzel az 1928-ból származó Blaha Sándor idézettel nyitotta pécsi előadását Domokos László. Az ÁSZ elnöke – az ÁSZ jó kormányzást támogató szerepének bemutatását követően – részletesen szólt az elektronikus közigazgatás mibenlétéről. Mint mondta: az e-közigazgatás megjelenése a negyedik ipari forradalomnak tekinthető digitális térnyerés következménye. Ahogy egyre természetesebb az, hogy online felületeken vásárolunk, ételt, ruhát rendelünk, vagy éppen bankolunk, úgy jelenik meg a szolgáltató állammal szembeni elvárásként a hivatalos ügyintézés egyszerűsítése és digitalizálása.
 
Domokos László a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) Baranya Megyei Szervezetének rendezvényén rávilágított: az infokommunikációs technológia alkalmazása a nagy mennyiségű ügyintézést teszi hatékonnyá. Az adatátvitel – főként az igénybe vevő állampolgári oldalon – olcsóbb és gyorsabb lesz, ami az ügyintézési határidőket is javítja. Az adatbázisok megosztása az intézmények között költségcsökkentéshez, egyszerűsítéshez és a felesleges megoldások kikerüléséhez vezet.
 
Az ÁSZ és az MPGE elnöke elmondta: amellett, hogy az e-közigazgatás előnyben részesítésével az állam kiadásai csökkennek, emellett bevételei is nőhetnek, hiszen az elektronikus alkalmazások számos olyan prémiumszolgáltatást tesznek lehetővé, amelyekért az ügyfelek hajlandóak fizetni is. Domokos László mindezt az Országgyűlés által múlt héten elfogadott 2018-as központi költségvetésen keresztül mutatta be. Hangsúlyozva, hogy az elektronikus alapú, innovatív adóbeszedési eljárások jelentősen növelik az adóbevételeket, hozzájárulnak a gazdasági fenntartható kifehérítéséhez, ami minden tisztességesen adózó állampolgár elemi érdeke.
 
Domokos László: A pénzügyi és digitális tudatosság fejlesztése szorosan összefügg
 
Az ÁSZ elnöke rávilágított: az automatizált és követhető folyamatok okozta átláthatóság és elszámolhatóság erősödésével nő a kormányzati szervekbe vetett bizalom, csökken a korrupció, mely folyamatok így stabilizálóan hatnak a gazdaságra. Az egyre több és egyre jobb szolgáltatás húzóerőt jelent az ügyfelek számára az infokommunikációs technológiák használatához szükséges ismeretek elsajátítására – hangsúlyozta Domokos László az MPGE pécsi rendezvényén.
 
Előadása második felében részletesen bemutatta az Állami Számvevőszék szerepvállalását és együttműködési rendszerét a pénzügyi tudatosság fejlesztése terén. Felidézte az ÁSZ és a NMI Művelődési Intézet között múlt héten megkötött együttműködési megállapodást.
 
Az a célunk, hogy a magyar polgárok méltó partnerei legyenek a magánéletükben a pénzügyi cégeknek, illetve hogy a pénzügyi kultúra a polgárok és az állam közötti viszonyokat is hassa át. Ez utóbbihoz kapcsolódva már fiatalkorban szükséges elsajátítani a közösségi együttélés alapszabályát: közös költségeinkből mindenkinek ki kell vennie a részét, széles alapokon nyugvó közteherviselés nélkül ugyanis nincs jól és hatékonyan működő állam. Ugyanakkor a jól működő állam dolga az ismertek folyamatos terjesztése, illetve a közszolgáltatások hatékony és gördülékeny – közkeletű kifejezéssel élve – ügyfélbarát, ügyfélközpontú megszervezése – zárta pécsi előadását Domokos László.