Domokos László a Summa vendége volt

Domokos László a Summa vendége volt
A köztelevízió Summa című műsorában fejtette ki véleményét az adórendszer utóbbi években tapasztalható megújulásáról az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László szerint az adóbeszedés hatékonyságának fejlődése teret biztosít a közterhek, különösen a munkát terhelő adók és járulékok csökkentésére.
„Az adóbeszedés fejlesztésével és az adókulcsok egyidejű csökkentésével elérhető, hogy növekedjenek a bevételek, de közben a gazdaság is versenyképesebbé váljon” – mondta a köztelevíziónak adott interjújában az Állami Számvevőszék elnöke. A műsor Domokos László véleményének alátámasztására kiemeli, hogy az elmúlt években több olyan intézkedés is született, melyek mérséklik a foglalkoztatottak után fizetendő munkaerőköltségeket, többek közt változott az egykulcsos adó és csökkent a szociális hozzájárulási adó is.
 
„A béreket terhelő közterhek csökkentése kapcsán nagyon magas szintről indultunk, így a máig végrehajtott változtatásokkal együtt, mondhatjuk, hogy még csak fél úton járunk a kívánatoshoz képest. Az Országgyűlés már hozott is döntéseket ezeknek a lépéseknek a folytatására” – fejtette ki az ÁSZ elnöke, aki az adóhatékonyság fejlesztésével párhuzamos adócsökkentési program további kiterjesztését javasolja.
 
A Summa augusztus 19-ei adását ide kattintva tekinthetik meg. A Domokos Lászlóval készített interjú a műsorban 2.40-től látható.