Domokos László

Domokos László az M1 Ma reggel című műsorában beszélt a 2018-as költségvetésről

2017-05-12 09:45
Megalapozott a 2018-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke 2017. május 12-én az M1 Ma reggel című műsorában. Hozzátette: a törvényjavaslat megfelel az Alaptörvényben meghatározott államadósság-szabálynak, valamint – egy előírás kivételével – a költségvetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A 2018-as költségvetési törvényjavaslat hozzájárul Magyarország költségvetési stabilitásának fenntartásához.
Az Állami Számvevőszék törvényi kötelezettségét teljesítve minden évben összeállítja véleményét Magyarország következő évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról. Véleményében az ÁSZ a költségvetési tervezés egy adott állapotáról nyilatkozik. A véleményadás célja, hogy az ÁSZ hozzájáruljon ahhoz, hogy az Országgyűlés a még hiányzó törvények megalkotásával, illetve módosító javaslatok elfogadásával megalapozott, a reálisan felmerülő kockázatokat kezelni tudó költségvetést fogadjon el. Véleményével az ÁSZ hozzájárul a költségvetési folyamatok átláthatóságához is.
 
 
Domokos László a Ma reggel műsorában
 
Domokos László ismertette: az ÁSZ Véleményében megállapította, hogy a 2018. évi központi költségvetési törvényjavaslat elkészítése során a tervezést végző szervezetek az előírásoknak megfelelően jártak el, a törvényjavaslat szerkezete és tartalma megfelel a jogszabályi előírásoknak, teljesítve ezáltal a felelős költségvetési gazdálkodás alapkövetelményét. Hangsúlyozta azonban, hogy az ÁSZ felveti Véleményében, hogy a kiemelt kormányzati programok és beruházások hatásainak megítélését nehezíti, hogy nem állnak rendelkezésre az éves költségvetési törvényjavaslatban az ilyen típusú programok megvalósításával kapcsolatos, több év adatait tartalmazó költségvetési tervek.
 
Az adás felvétele ide kattintva tekinthető meg.
 
A 2018-as költségvetést érintő ÁSZ Véleményről szóló összefoglaló cikket pedig ide kattintva olvashatja el.