Domokos László

Domokos László előadást tartott a Kultúráért felelős helyettes államtitkárság szakmai rendezvényén

2017-06-07 15:44
Az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László és Pető Krisztina felügyeleti vezető a megyei múzeumok ellenőrzési tapasztalatait ismertette 2017. június 7-én a Kultúráért felelős helyettes államtitkárság által szervezett szakmai rendezvényen. Domokos László beszédében javaslatokat fogalmazott meg a múzeumok kontrollkörnyezetének erősítése, a gazdálkodási gyakorlat javítása és a kulturális javak állapotának eredményesebb megőrzése érdekében.
Az Állami Számvevőszék folyamatosan figyelemmel kíséri és rendszeresen ellenőrzi a művelődési és kulturális területet. Az ÁSZ 2015 második felében kezdte meg mind a 19 megyei hatókörű városi múzeum ellenőrzését, korábban rendszerszinten még nem ellenőrizte ezt a területet – emelte ki az elnök. Az első hat jelentését (Debrecen, Győr, Nyíregyháza, Szekszárd, Szentendre és Szolnok) 2016. december 8-án, sajtótájékoztató keretében hozta nyilvánosságra. Három múzeum (Szeged, Tata és Zalaegerszeg) ellenőrzése december közepén, illetve további öt múzeum (Békéscsaba, Eger, Kaposvár, Pécs és Salgótarján) ellenőrzése december második felében zárult le. Az utolsó ütemben - 2017. február elsején - a miskolci, a kecskeméti, a székesfehérvári, a szombathelyi és a veszprémi múzeum ellenőrzése fejeződött be. Az ellenőrzési tapasztalatainkat egy átfogó elemzés formájában is feldolgoztunk, amelyet néhány héttel ezelőtt tettünk közzé, és hoztunk nyilvánosságra az ÁSZ honlapján – tette hozzá Domokos László.
 
 
Az ÁSZ elnöke felhívta a figyelmet: összefoglalva a 19 megyei hatókörű városi múzeum 2011 és 2014 közötti évekre kiterjedő ellenőrzési tapasztalatait, a Számvevőszék az egyes intézmények tekintetében eltérő mértékű, de olyan sorozatos szabálytalanságokat tárt fel, amelyek veszélyeztethetik a múzeumok által kezelt, állami tulajdonban lévő kulturális javak megőrzését. A múzeumok pénzügyi és vagyongazdálkodása egyik esetben sem felelt meg a vonatkozó törvényi előírásoknak. A nyilvántartási és a kölcsönzési tevékenységhez kapcsolódó hiányosságok miatt a kulturális javak állományának megőrzése és fizikai védelme egyik intézményben sem volt biztosított.
 
Domokos László hangsúlyozta: a Számvevőszék 19 jelentésben az intézkedést igénylő megállapításokra 516 javaslatot fogalmazott meg, melyek legnagyobb arányban a múzeumok vezetői irányítási rendszerében – azon belül a kontrollkörnyezet kialakítása során – feltárt hiányosságok megszüntetésére irányultak. Több esetben fogalmazott meg javaslatot az ÁSZ a szabályszerű működést támogató pénzügyi, számviteli tárgyú szabályzatok megalkotására. Felvetéseiben az ÁSZ elnöke ezekre, a megfelelő leltár készítésének fontosságára, valamint az intézkedési tervekben vállalt feladatok középtávra történő ütemezésére hívta fel a figyelmet. Domokos László nyomatékosította: az ÁSZ javaslataira az ellenőrzötteknek intézkedési tervet kellett készíteniük, az abban vállalt feladatok végrehajtását pedig az ÁSZ utóellenőrzés keretében ellenőrizni fogja.
 
A Számvevőszék ellenőrzési tapasztalatait részletesebben Pető Krisztina felügyeleti ismertette. Az érdeklődők ide kattintva olvashatnak részletes beszámolót az előadásról.