Domokos László

Domokos László interjúja a Növekedés.hu oldalon

2018-06-12 13:20
Több lépcsőben a személyi jövedelemadó kulcsa egy számjegyűre csökkenthet, de ez nem elegendő a kisvállalkozások segítéséhez: az adminisztratív könnyítések önmagukban is felérnének egy adócsökkentéssel – jelentette ki a Növekedés.hu-nak adott interjújában Domokos László. A Számvevőszék elnöke szerint a hitelezés módosítása úgy fejlesztheti a kkv-kat, hogy jelentősebb tőke befektetése nélkül is elindulhassanak.
Domokos László interjúja a Növekedés.hu oldalon„Aki nem hitelképes, az mostanában sem kaphat kölcsönt. Inkább azon kellene elgondolkodni, hogyan segíthetünk a kis- és középvállalkozásoknak abban, hogy fejlődjenek és hitelképessé váljanak” – válaszolt Domokos László arra a kérdésre, hogy hogyan tartható az a terv, mely szerint évi 10-15 százalékkal kell, hogy bővüljön a hazai hitelezés. „Erre eddig két út kínálkozott. Az egyik az, hogy megvárjuk, amíg három éven át nyereséget tudnak kimutatni, ekkor folyamodhatnak banki kölcsönért. Ám az általában hárommillió forintos tőkével alakult kft-knek valamint a bt-knek nincs igazán saját vagyonuk, ezért a hitel felvételekor sokszor a »családi ezüst« lesz a fedezet, nemfizetés esetén pedig erre teheti rá a bank a kezét. Ez szerintem helytelen irány, mert minden létszükségletet szolgáló eszköz fedezetként való megterhelését életveszélyesnek tartom. Gondoljunk csak a devizahitelezésre, ahol sok cégvezető magánszemélyként vett fel kölcsönt a vállalkozása céljaira. Ezek a gyenge lábakon álló kis cégek dőltek be először a 2008-as válság során, és teljes családok mentek tönkre”. A másik út a kilencvenes évek elején, az MDF kormányzása idején adott 300 ezer forint volt minden induló vállalkozásnak. „Gyakorlatilag ingyen pénzt adtak, de ez sem volt sikeres kezdeményezés” – részletezte az ÁSZ elnöke. 
 
dl_novekedes_1_600
 
Az adminisztratív terhek mérséklése önmagában is felér egy adócsökkentéssel – szögezte le a kkv-k kapcsán Domokos László. „Épp ezért tartom jó lépésnek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) bevezetését, és helyeslem azt is, hogy a nyáron indul az online számla-adatszolgáltatás. Külön kiemelném, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tervei között szerepel a kisvállalkozói adóbevallások elkészítése is. Ami a munkáltatói járulékcsökkentést illeti, a szociális hozzájárulási adó a terveknek megfelelően jövőre 17,5 százalékra mérséklődik, és négy év múlva 11,5 százalékon állhat meg. Több lépcsőben a személyi jövedelemadó is egy számjegyűre mérséklődhet, miközben a társasági nyereségadó már most is csak kilenc százalékos. S akkor még nem beszéltünk a kkv-k életét jelentősen megkönnyítő egyszerűsített vállalkozói adóról, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról, valamint a kisvállalati adóról. Mindezek hatására még jobban felgyorsulhat a vállalkozói szektor fenntartható fehéredése, nőhet a kölcsönös bizalom.”
 
Az Állami Számvevőszék elnöke a reális önértékelésre épülő pénzügyi tudatosság, a vállalkozói kedv és a bizalom növelését is elengedhetetlennek tartja. Ennek kapcsán hozzátette: „Gyakran mondják, és a felmérések is ezt támasztják alá, hogy a magyarok pénzügyi ismeretei elmaradnak a kívánatostól. Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés megbízása alapján partnereivel évek óta foglalkozik ezzel a területtel. A felméréseink arra mutattak rá, hogy nem is elsősorban azzal van a gond, hogy mennyit tudunk a pénzügyekről, hanem hogy mennyire reális a pénzügyi tudásunk önértékelése.”

A Növekedés.hu interjúját az alábbi hivatkozáson olvashatja el.