Domokos László

Domokos László interjút adott a Magyar Időknek

2018-08-06 17:29
Az Állami Számvevőszék a magyar egészségügy intézményeinek pénzügyeit, gazdálkodását ellenőrizte, melynek során számos szabálytalanságot azonosított. Valamennyi szakrendelő ellenőrzésénél feltárták a számvevők, hogy a vezetők nem tartották be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat, a kórházaknál pedig sokszor még csak leltár sem készült az egyes készletekről. Az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Időknek adott interjújában az egészségügyi intézmények gazdálkodásáról és lehetséges megoldásokról is beszélt.
Domokos László két szóval jellemezte a magyar egészségügy intézményeinek gazdálkodását: anarchia, botrány. Az Állami Számvevőszék ellenőrzése során megállapította, hogy több kórház közbeszerzés nélkül vásárolt termékeket, vagy szolgáltatásokat, illetve nem vezettek hiteles leltárt bizonyos eszközökről. A szakrendelőknél többször előfordult, hogy az intézményvezetők hamis nyilatkozatokat tettek a gazdálkodásról, tehát a vezetők még a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem tartották be. A korrupció ellen védelmet nyújtó kontrollrendszereket gyakorlatilag egyik ellenőrzött egészségügyi intézményben sem alakították ki megfelelően. A súlyos gazdálkodási szabálytalanságok miatt nem lehet tudni, valójában mekkora vagyonnal gazdálkodtak az egészségügyi szervezetek, a forrásokat mire fordították, hiány esetében pedig mennyi pénzre lenne szükség.
 
A szabálytalanságok közepette azonban akadt ellenpélda is. A fővárosban két intézménynél is megállapították, hogy a szabályokat betartották, a közpénzt eredményesen és hatékonyan költötték el. Volt olyan kórház is, amely nagyjából szabályszerűen működött és törekedett az előírások betartására. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint így van, ahol az intézmény vezetőit nem szabad leváltani, hiszen a feladatukat el tudták látni. Beavatkozásra ott van szükség, ahol a gazdálkodásban súlyos szabálytalanságok vannak.
 
Domokos László szerint a megoldáshoz vezető első lépés egyfajta szemléletváltás lenne. Jelenleg, ha egy kórház „betartja a szabályokat, nem költi el az összes rendelkezésére álló pénzt, akkor jó eséllyel megtörténhet, hogy a megmaradt összeget elvonják tőle. A másik intézmény, amelyik viszont többet költ, mint amennyit megengedhetne, ahelyett az állam idővel jót áll, s kifizeti a tartozását.” Így gyakorlatilag azt büntetik, aki szabályosan gazdálkodik.
 
Mivel az egészségügynek a legfontosabbnak az ember, a beteg védelmének kell lennie, a szemléletváltás másik területe az úgynevezett vészhelyzeti betegellátás lenne. Az Állami Számvevőszék most készíti elő ennek a területnek a rendszerszintű vizsgálatát.
 
„Az ÁSZ feladata annak áttekintése, hogy az állami, az önkormányzati szervezetek szabályosan, eredményesen és hatékonyan költik-e a közpénzt, és ezeket az alapelveket szem előtt tartva kezelik-e a rájuk bízott közvagyont. Az egészségügy százmilliárdos összegekből gazdálkodik évente, s nagyon nem mindegy, hogy mi lesz ennek a summának a sorsa. Az egészségügyi szereplőknek is látniuk kell, hogy a versenyképesség számukra is új kihívást jelent. Az ország nem lehet versenyképes, ha az egészségügy pazarlóan működik. Az állami egészségügynek minőségi szolgáltatást kell kínálnia, s ezért az ágazat vezetőinek is tenniük kell, ahogy felelősséget is kell vállalniuk az esetleges kudarcok miatt. Nem lehet mindenben az államra mutogatni. A szemléletváltásra persze az állam képviselőinél, a kormányzatnál is szükség van: az államnak a betegek oldalára kell állnia, a betegek érdekeit kell az első helyre tennie.” - zárta interjúját Domokos László.
 
Az interjú teljes terjedelmében elérhető itt.