Domokos László

Domokos László is részt vett a szlovák számvevőszék 25. évfordulóján

2018-04-06 10:06
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is részt vett a szlovák számvevőszék által megrendezett ünnepségen és szemináriumon április 5-én Pozsonyban. Az ÁSZ elnöke a szakmai szeminárium során bemutatta álláspontját a nemzeti ellenőrzési intézmények legnagyobb kihívásaival kapcsolatban, legfőképpen a jól irányított állam megfelelő támogatásáról. A találkozón többek között részt vettek a visegrádi számvevőszéki együttműködés társintézményei, a szlovák pénzügyminisztérium képviselői, valamint az INTOSAI (Legfőbb Ellenőrző Intézmények Nemzetközi Szervezete) főtitkárságot képviselő osztrák számvevőszék képviselői is.
„Az Állami Számvevőszék szerepe a jól irányított állam támogatásában” témában tartott szakmai előadást Domokos László, az ÁSZ elnöke Pozsonyban. Hangsúlyozta a szepesi memorandum lényegességét, valamint kitért az abban foglaltakra, melyek azt mutatják, hogy a Visegrádi országok számvevőszékei közötti együttműködés és tudásmegosztás olyan érték, amely a jól irányított állam működését támogatja. 
 
 
Domokos László is részt vett a szlovák számvevőszék 25. évfordulóján
 
 
Domokos László kiemelte: az állam, az alkotmányos intézmények és köztük a számvevőszéki munkát befolyásoló nézetek, a számvevőszéki szerepkörre vonatkozó elméleti megközelítések a változó világ kihívásaihoz, válságaihoz igazodva nemzeti és nemzetközi szinten is jelentősen megújultak, és folyamatosan változnak, ezért a számvevőszékeknek is szüksége van a megújulásra. Hangsúlyozta: a jól irányított államhoz való hozzájárulás a számvevőszékekkel szemben egyre határozottabban megfogalmazott elvárás, szükséges, hogy áthassa a szervezeti működés szinte összes területét és meghatározó témája a nemzetközi tudásmegosztási fórumoknak is.
 
 
Domokos László is részt vett a szlovák számvevőszék 25. évfordulóján
 
 
Az ÁSZ elnöke beszédében részletesen bemutatta a magyar modell alapján a jól irányított állam támogatásának alapfeltételeit, elveit, eszközeit és hatókörét, továbbá a nemzetközi tudásmegosztás tükrében kitért a modell szerves részét képező változásmenedzsmentre, valamint az ezzel összefüggő szervezetfejlesztési és megújulási folyamatokra is.
 
Domokos László előadásáról bővebben ide kattintva olvashat.