Domokos László

Domokos László nyitóelőadása az ÁSZ ötödik nemzetközi integritás szemináriumán

2018-03-05 12:17
A közpénzt felhasználó szervezeteknek a közjót kell szolgálniuk, azaz a közpénzt célszerűen, eredményesen és hatékonyan kell felhasználniuk – hangsúlyozta Domokos László az Állami Számvevőszék ötödik nemzetközi integritás szemináriumának budapesti nyitókonferenciáján, 2018. március 5-én. Az ÁSZ elnöke rámutatott: az etikus vezetés a szervezeti integritás megteremtésének egyik legfontosabb eszköze, melynek érdekében az ÁSZ etikus közpénzügyi vezetőképzéseket kezdeményez és támogat. Domokos László a konferencián bejelentette: a 2016-ban elért 29 millió forintos, azaz 110 ezer dollárnak megfelelő költségvetési megtakarítását az ÁSZ nemzetközi szinten a számvevőszékek vezető utánpótlásának megteremtésére ajánlja fel.
A számvevőszékeknek kettős feladatuk van a szervezeti integritás kultúrájának terjesztésében: egyfelől nekik maguknak kell példamutató szervezetté válniuk, másrészt az ellenőrzési hatókörükbe tartozó szervezetek integritásának erősítését is elő kell mozdítaniuk – mondta Domokos László. Hozzátette: az ÁSZ 2011-től kezdődően hét éven keresztül minden évben felmérte a magyar közszféra integritásának helyzetét. A résztvevők száma folyamatosan emelkedett és 2A résztvevők száma folyamatosan emelkedett és 2017-ben minden korábbinál több, összesen 3346 költségvetési szervezet, önkormányzat vett részt, ami lefedi a magyar közszféra dolgozóinak mintegy 60 százalékát. Mindez azt bizonyítja, hogy megerősödött a magyar közszféra integritása, korrupció elleni védekezőképessége – emelte ki az elnök.
 
 
Domokos László nyitóelőadása az ÁSZ ötödik nemzetközi integritás szemináriumán
 
 
Domokos László hangsúlyozta: az ÁSZ nem állt meg az integritási helyzet felmérésénél, hanem ellenőrzései során is értékeli, hogy az ellenőrzött szervezet megtette-e a jogszabályban előírt, illetve a tőle elvárható intézkedéseket a korrupció kockázatainak felmérése, és az ezek kezelésére alkalmas kontrollok kiépítése érdekében. Emellett az ÁSZ a szervezeti integritás felmérésével és ellenőrzésével kapcsolatos tapasztalatait is megosztja a többi számvevőszékkel, mivel meggyőződésünk, hogy olyan módszereket alkalmazunk, amelyeket megfelelő adaptációt követően más országokban is alkalmazni lehet a korrupció megelőzése és visszaszorítása érdekében – tette hozzá az elnök, kiemelve: az elmúlt években különösen nagy érdeklődést mutattak az ázsiai számvevőszéket tömörítő ASOSAI tagországai is a magyar tapasztalatok iránt, így e téren az együttműködésre számos lehetőség kínálkozik.
 
 
Domokos László nyitóelőadása az ÁSZ ötödik nemzetközi integritás szemináriumán
 
 
Az ÁSZ elnöke kiemelte: az ÁSZ célul tűzte ki az INTOSAI Fejlesztési Kezdeményezése „Fiatal vezetők programjának” pénzügyi támogatását is, melynek fedezetét ismét az ÁSZ költségvetési megtakarítása jelenti. A 2016-ban elért 29 millió forintos, azaz 110 ezer dollárnak megfelelő megtakarítást ismét felajánlottuk a Magyar Kormány részére azzal a céllal, hogy azt az említett program támogatására fordítsa - jelentette be az ÁSZ elnöke. 

Domokos László előadásáról itt olvashat bővebben.