Domokos László

Domokos László nyitotta meg a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete idei konferenciáját

2017-11-13 10:10
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke nyitotta meg a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) éves konferenciáját, melynek fókuszában a válságkezelést elősegítő, innovatív hazai intézkedések, valamint az integritás kultúrájának terjesztése állt.
„Az idei konferencia egyrészt arra ad választ, hol tartunk most, mit tanult, milyen válaszokat adott az ellenőr szakma az elmúlt évtized társadalmi, gazdasági, politikai kihívásaira, illetve megvitatjuk, merre kellene tovább haladni. Másrészt központi témánk lesz az integritás is, melynek megvalósítása intézményenként különbözik” – vázolta a konferencia programját nyitóbeszédében az ÁSZ elnöke.
 
A konferencia első napja a válság utáni hazai intézkedésekről szól, melynek keretében elsőként dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke tart előadást. Ezt követően dr. Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, dr. Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke és Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke előadását hallgathatják meg a résztvevők. A délutáni szekcióban Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium adószakmai ügyekért felelős helyettes-államtitkára, dr. Szeleczki Zsuzsanna Judit a NAV hatósági és felügyeleti ügyekért felelős helyettes államtitkára, Gyura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője, dr. Keresztesi Béla, a KEHI integritás tanácsadója, és Holman Magdolna, az ÁSZ főtitkára ismerteti a szervezeti tapasztalatokat.
 
2017. november 10-e, a konferencia második napja az integritás jegyében telik majd. Az integritás erősítésének nemzetközi irányairól és tapasztalatairól dr. Báger Gusztáv, a Monetáris Tanács tagja tart előadást. Ezt követően dr. Vas Adrienn, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal igazgatóhelyettese, valamint Dobos Csaba, a Pest Megyei Kormányhivatal integritás tanácsadója előadása következik. A Nemzeti Védelmi Szolgálat korrupció megelőzésében, felderítésében betöltött szerepéről Szabó Jenő, a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezérőrnagya tart előadást. Míg az az előző év költségvetése végrehajtása, a zárszámadás ellenőrzése integritás vonatkozásait Makkai Mária, az ÁSZ felügyeleti vezetője mutatja be.