Domokos László részt vett a Várkert Bazárban rendezett V4 vasárnapon

Domokos László részt vett a Várkert Bazárban rendezett V4 vasárnapon
Az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László is részt vett a fővárosi Várkert Bazárnál rendezett V4 vasárnapon. A Magyarország ötödik V4-es elnöksége alkalmából szervezett, egész napos kulturális programra mintegy tízezer látogató volt kíváncsi.
A Magyar Turisztikai Ügynökség által rendezett program célja, hogy az 1991 óta tartó politikai együttműködést, a Visegrádi Csoportot közelebb vigyék az emberekhez; ezért számos színes, hagyományőrző programmal igyekeztek megismertetni az érdeklődőkkel az együttműködő országok kultúráját.
 
Az esemény kezdetén, a nemzetek zászlóinak felvonásakor Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország katonazenekarai játszották el a V4-es országok himnuszait, majd ezt követően számos színvonalas zenei, gasztronómiai és gyerekprogram várta az érdeklődőket.
 
A rendezvénynek a következő egy évben Magyarországon biztosan lesz folytatása; a szervezők hétvégenként V4-es kötődésű programokat, koncerteket, képzőművészeti, iparművészeti bemutatókat, illetve sportversenyeket rendeznek majd szerte az országban.