Domokos László

Domokos László találkozott a vietnami számvevőszék alelnökével

2017-02-28 15:41
A vietnámi számvevőszék delegációja Vu Van Hoa alelnök vezetésével látogatást tett az Állami Számvevőszéknél. A partnerintézmény képviselőit Domokos László fogadta, és a két számvevőszék között fennálló együttműködési megállapodás keretében rövid egyeztetésre is sor került.
A Budapesten 2017. február 27-én megtartott szakmai tapasztalatcsere során Domokos László röviden bemutatta az Állami Számvevőszék felépítését, ellenőrzési tevékenységét, valamint az ellenőrzéseket előkészítő folyamatait. Hangsúlyozta, hogy az ÁSZ-nak széles ellenőrzési jogosítványai miatt jelentős módszertani és kapacitáshatékonysági kihívásnak kell megfelelnie. Erre válaszul az intézmény kockázatelemzéssel és statisztikai módszerekkel támogatja az ellenőrzések előkészítését, valamint újításokat vezetett be a munkaszervezésben is. Az Állami Számvevőszék elnöke röviden kitért az ÁSZ által éves rendszerességgel végzett és prioritást élvező zárszámadási ellenőrzésre is.
 
Vu Van Hoa a vietnami számvevőszék rövid bemutatása után megemlítette, hogy intézménye 2018-ban otthont ad az ázsiai számvevőszékek szervezete (ASOSAI) kongresszusának is, így kiemelt szerepet vállal a régió számvevőszéki együttműködésében. Kiemelte, hogy 2013-ban alkotmányba foglalták a számvevőszék működését, amely így kibővített ellenőrzési jogosítványokkal működhet.
 
A kétoldalú találkozó végén a két delegációvezető megegyezett a két számvevőszék között évek óta meglévő együttműködés folytatásában.