Domokos Lászlót is kitüntették a nyitrai gazdasági konferencián

Nemzetközi elismerésben részesült Domokos László megyei elnök, a válságkezelésben nyújtott kiemelkedő munkásságáért és a Békés Megye Növekedésorientált Gazdaságfejlesztési Programjának kidolgozásában nyújtott vezető szerepéért, azon a gazdasági konferencián, melyet május 26 és 27 között rendeztek meg a Szlovákiai Mezőgazdasági Egyetemen, Nyitrán. Az eseményen a válság kialakulását és annak kezelési módjait elemezték, és több nemzetközileg is elismert szakember vehetett át kitüntetéseket.

A nyitrai egyetem Közgazdaságtudományi és Menedzsment Kara, valamint az indiai, Delhiben található Indraprastha Egyetem közös szervezésében rendezték meg immár tizenegyedik alkalommal a „Nemzetközi Tudományos Napok 2010" elnevezésű kétnapos gazdasági konferenciát, melynek fő céljai közé tartozott, hogy a rendezvényre meghívott gazdasággal foglalkozó szakemberek egy közös tanácskozáson tapasztalatot cserélhessenek, és ezzel könnyítsék a globális válságkezelést nemcsak az emberiség, hanem a világban tevékenykedő vállalkozások számára is. A tudományos napok partnere magyarországi vonatkozásban, a Szent István Egyetem volt, melynek karjai Békés megyében is működnek.

 

Nemzetközi Tudományos Napok 2010 elnevezésű kétnapos gazdasági konferencia

A konferencia fő célja a közös tanácskozáson való tapasztalatcsere volt  

 

A konferencián elhangzott előadások témája - melyeket nemzetközileg is elismert, a világ számos országából meghívott szakemberek tartottak - egyrészt a nemzetközi pénzügyekben rejlő veszélyek és lehetőségek témakörét ölelték fel, másrészt kitértek az európai és ázsiai gazdaságok együttműködési lehetőségeire, és konfliktuskezelésére. Emellett szóba kerültek a nemzetközi gazdaságban rejlő lehetőségek és kihívások, valamint az eltérő kultúrák meghatározó szerepe is.

 

Az Indraprastha Egyetem arany medál díja

Az Indraprastha Egyetem díját a válságkezelésben nyújtott kiemelkedő tevékenységükért Magyarországról négyen vehették át 

 

Az előadások között díjátadó ünnepséget is tartottak, melyen elismerték azoknak a szakembereknek a tevékenységét, akik a gazdasági válság enyhítésében jelentős lépéseket tettek, a 2008. októberi recesszió kiindulása óta. Az Indraprastha Egyetem arany medál díját a válságkezelésben nyújtott kiemelkedő tevékenységükért Magyarországról négyen vehették át: Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, valamint a Szent István Egyetemről (SZIE) Prof. Villányi László dékán, Prof. Bujáki Gábor kollégiumvezető, a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója és Dr. Puskás János helyettes rektor. Emellett számos külföldi szaktekintély is vehetett át életmű-díjat, magyar vonatkozásban ebben a kategóriában még hárman részesültek elismerésben: Prof. Dr. Szűcs István, a SZIE közgazdaságtan professzora, Prof. Dr. Nábrádi András a Debreceni Egyetem dékánja, és Prof. Popp József, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatóhelyettese.

 

Az előadások között díjátadó ünnepséget is tartottak

Az európai és ázsiai gazdaságok együttműködési lehetőségei is szóba kerültek

 

A rendezvényen jelen volt, és a résztvevőket köszöntötte Homai Saha, India szlovákiai nagykövete, Brajendra Pratap Singh, a főszervező Indraprastha Egyetem szakmai tanulmányainak és kutatásainak vezetője, valamint Peter Bielik a nyitrai egyetem közgazdasági karának dékánja. A Békés Megyei Önkormányzat részéről a konferencián Balogh József térségi tanácsnok vett rész.

 

Domokos László, megyei elnök

Nemzetközi elismerésben részesült Domokos László, a válságkezelésben nyújtott kiemelkedő munkásságáért

 

Domokos László a kitüntetés későbbi megyei közgyűlésen történt átvételekor megköszönte az elismerést, majd elmondta, hogy a Békés Megye Növekedésorientált Gazdaságfejlesztési Programját csoportosan dolgozták ki, ezért az érdem a programért dolgozó minden munkatársat megillet.

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T.

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet 

Szóljon hozzá a fórumon!: Domokos Lászlót is kitüntették a nyitrai gazdasági konferencián  

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz