Domokos László

Egyeztetés az állami vállalatok integritásának fejlesztéséért

2017-09-19 08:00
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke hivatalában fogadta Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját, 2017. szeptember 18-án. Az egyeztetés fókuszában az állami vállalatok integritásirányítási rendszerének fejlesztési kédései, mint az MNV Zrt. vállalatirányítási ajánlásaihoz illeszkedő integritási kérdőív kifejlesztése, valamint összehangolt integritás felmérés lefolytatása álltak. A két szervezet vezetője együttműködési szándékát fejezte ki az állami tulajdonú cégek vezetői és teljesítményértékelési rendszereinek fejlesztése, az állammenedzsment és az integritásirányítás összekapcsolásának megvalósítása érdekében.
Domokos László emlékeztett: az ÁSZ 2016-ban – a Kormány szándékaival egyetértésben – terjesztette ki integritás felmérését az állami tulajdonú gazdasági társaságok integritás helyzetének értékelésére. A felmérés célja a gazdasági társaságok működése során fellépő korrupciós kockázatok tudatosítása, a vállalati integritási kultúra erősítése, az üzleti élet tisztaságát elősegítő belső szabályozás kialakításának ösztönzése, a korrupcióval szembeni szervezeti ellenálló képesség hatékonyságának és eredményességének erősítése volt.
 
 
Egyeztetés az állami vállalatok integritásának fejlesztéséért
 
A 2016-os felmérés során mintegy 260 állami tulajdonú gazdasági társaság vett részt, ezek jelentős része az MNV Zrt. portfóliójába tartozott. Az MNV Zrt. és az ÁSZ között a felmérés támogatására korábban eseti együttműködés jött létre, melynek az együttműködésnek a szorosabbá, rendszeressé tételéről egyezett meg Domokos László elnök és Szivek Norbert vezérigazgató az ÁSZ székházában lezajlott találkozón.
 
Az ÁSZ és az MNV Zrt. közötti egyeztetésen szó esett többek között az állami gazdasági társaságok részére szóló, az MNV Zrt. felelős vállalatirányítási ajánlásaihoz illeszkedő integritási kérdőív fejlesztéséről, valamint egy összehangolt integritás felmérés készítéséről. A felek egyeztettek az állami tulajdonú cégek vezetői és teljesítményértékelési rendszereinek fejlesztésének, valamint az állammenedzsment és az integritásirányítási gyakorlatának támogatási lehetőségeiről. Közösen szorgalmazták továbbá az MNV Zrt. mint mintaadó intézmény fokozottabb szerepvállalását az integritás szemlélet terjesztésében és ösztönzésében.