Elképesztő problémák vannak a gazdaságban
Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke
Interjú Domokos Lászlóval, a Békés Megyei Önkormányzat elnökével a pénzügyminiszter magyar gazdaságról tett kijelentéseiről.
Domokos László egyetért Parragh László azon kijelentésével, mely szerint hatalmas hátralékok alakultak ki a vállakozói szférában is, de szerinte még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen a kormányzattól kiinduló hátralékok vannak, tehát nemcsak a gazdaság szereplői tartoznak egymás felé, hanem ezek jó része állami beruházásokból indul.

A Domokos Lászlóval készített interjú második részét itt tekintheti meg:

Például utak, hidak, vasútak épültek állami beruházásból, ám Békés megyében arra panaszkodnak a kivitelezők, hogy 3-6 hónapja nem fizette ki nekik a kormányzat a tartozásokat, és miután a banki szektor láthatóan folymatosan szűkíti a pénzkihelyezéseket, ezért még jó szerződéssel bíró vállalkozásoknak is be kell dönteniük a saját cégeiket, mert nem kapják meg a megrendeléshez szükséges forgóeszköz hiteleket.

Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke

Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke

Domokos László szerint elképesztő problémák vannak a gazdaságban. Nem véletlenül jelezte ezt a kamara elnöke is, hiszen a vállakozások ezt a világot érzékelik, és mögötte pedig ott van a sok százezer, sőt milliós nagyságrendű munkahely, amely veszélyben van, mert a bizonytalanság miatt semelyik cég sem tud előre gondolkodni.

Domokos László hírportál

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz