Érdekcsoportoknak államosítanak a szocialisták
Domokos László, az Országgyűlés költségvetési bizottságának alelnöke
Interjú Domokos Lászlóval, az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának fideszes alelnökével az MSZP-n belül is éles vitákat kiváltó magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos parlamenti döntésről.
Domokos László szerint teljesen jogosak ezek a viták, hiszen meglátása szerint ez a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos döntés a nagytőke, a kapitalizmus diszkrét bája. Itt válik el véglegesen a baloldali kormány; soha többé nem mondhatja magáról szocialist párt, hogy a baloldali kormánynak a része.

A Domokos Lászlóval készített interjú harmadik részét itt tekintheti meg:

A Költségvetési bizottság alelnöke emlékeztet: nemrég az uzsorakamatos támogatást adták meg, most pedig elveszik a 3 millió magánnyugdíjpénztár tulajdonjogát, így gyakorlatilag államosítják, de nem az állam, hanem más gazdasági érdekcsoportok számára.

Domokos László, az Országgyűlés költségvetési bizottságának alelnöke

Domokos László, az Országgyűlés költségvetési bizottságának alelnöke

Véleménye szerint a jelenlegi helyzet az '50-es éveket idézi, csak ez nem egy államkapitalista, hanem monopolkapitalista pártként működik az akkori Munkáspárt, most szocialista párt.

Domokos László hírportál

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz