"Hisszük, hogy szeretni kell hazánkat, Békés megyét, gyermekeinket"
Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnökének köszöntője a Szent István Bazilikában tartott jótékonysági hangversenyen.
"Hisszük, hogy szeretni kell hazánkat, Békés megyét, gyermekeinket" - kezdte köszöntőjét Domokos László. Mint mondta, ennek jegyében kezdeményezték, hogy a rájuk bízott rászorulók érdekében fogjanak össze.
A jótékonysági koncert segítségével a leginkább kiszolgáltatottaknak, az állami gondozottaknak szeretnének nagyobb figyelmet kérni. Véleménye szerint nagy a felelősség a jövő döntéshozóin is, hiszen ahol az önkormányzatoktól elvesznek, ott ezektől a gyerekektől is elvesznek. Az állami gondozott gyermekekről való gondoskodás pedig közügy.
Köszönetét fejezi ki a Békés megyei szimfonikus zenekarnak és a debreceni Kodály kórusnak, hogy egy jó ügy érdekében felajánlották művészetüket.
"Kívánom, hogy ez a mai rendezvény összefogást szimbolizáljon vidék és főváros között hazánk és a gyermekek érdekében" - zárta köszöntőjét a megyei önkormányzat elnöke.