Alkalmatlan a kormány az Európai Uniós források megfelelő lehívására, jelentette ki Domokos László országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Deutsch Tamás az Európai Parlament képviselője a szeptember 23-án megtartott békéscsabai sajtótájékoztatóján.
Kiderült ugyanis az Állami Számvevőszék nemrégiben közzétett 2008-as költségvetést elemző jelentéséből, hogy a tavalyi évben csak a felét sikerült lehívni a rendelkezésre álló EU-s forrásoknak. A zárszámadás emellett a támogatások átlátható felhasználása terén lát komoly hiányosságokat.

A tavalyi évben csak a felét sikerült lehívni a rendelkezésre álló EU-s forrásoknak
Lebukott a kormány, hiszen az állami számvevőszék jelentéséből világosan látszik, hogy még a saját tervéhez képest is alaposan elmaradt. Átláthatatlanság jellemzi a források eléréséhez szükséges Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázati rendszerét, hiszen a rosszul kiírt pályázatok miatt az EU visszatartotta a forrásokat, hangsúlyozta Domokos László. Az országgyűlési képviselő beszédében kitért arra is, hogy a zárszámadásban leírtak szerint tavaly a tervezettnél 43%-al, mintegy 350 milliárd forinttal kevesebb uniós támogatást fizettek ki, pedig annak benne kellett volna lennie a költségvetésben.

Be kell bebizonyítani, hogy az EU-s forrásokat a hatékonyan, a lehető legjobban tudják felhasználni
Deutsch Tamás rámutatott arra, hogy az ország teljesítőképességének csökkenését az eredményezi, hogy az EU-s források nem jutnak el a megfelelő helyekre. A képviselő szerint két eset lehetséges, vagy az EU-tól érkezett kifizetésre szánt forrás már benne volt a költségvetésben és mégsem fizették ki, vagy eleve meg sem érkezett a forrás az országba és így a büdzsében keletkezett hiányt az IMF hitelből finanszírozták.
A képviselők leszögezték, most kell bebizonyítani, hogy az EU-s forrásokat a hatékonyan, a lehető legjobban tudják felhasználni, különben a 2014-től következő 6 éves időszakra beszűkülhet az EU-s források felhasználásának lehetősége.
Forrás: Békés Megyei Önkormányzat-G.T.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Képtelen lehívni a kormány az uniós pénzeket