Letették a szarvasi biogázüzem alapkövét
A leendő biogázüzem látképe
Letették Magyarország, s egyben Közép-Európa legnagyobb biogázüzemének alapkövét Szarvason. A közel 4 milliárd forintos beruházás keretében egy 4,2 megawatt teljesítményű erőmű épül, amelyhez éves szinten 132 ezer tonna mezőgazdasági hulladékot, mellékterméket használnak fel alapanyagként.

Letették a szarvasi biogázüzem alapkövét

Letették a szarvasi biogázüzem alapkövét

Az alapkőletételen részt vett Ferdinand Schmack, a beruházó cég elnöke, Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat új elnöke és Babák Mihály, Szarvas polgármestere is.


Az alapkőletételről készített videót itt tekintheti meg.

Domokos László, a térség korábbi országgyűlési képviselője emlékeztetett Ferdinand Schmack szavaira, mely szerint rendet, rendezett céget találtak Békés megyében. Láthatóan a nyelvi nehézségek sem okoznak gondot, ha azt látják, hogy lehet bízni a másikban. Amikor az Állami Számvevőszék elnökévé választották, elmondta, hogy a rend bizalmat teremt, a bizalomhoz pedig átláthatóságra van szükség, mindez pedig gazdasági előnnyé válik. Ennek az egészét a gyakorlatban most teljes egészében láthatjuk – mondta a számvevőszék elnöke.

Domokos László hírportál

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz