Domokos László

Megválasztották Domokos Lászlót az Állami Számvevőszék elnökének

2010-06-28 19:03
Az országgyűlés kétharmados többséggel választotta meg Domokos Lászlót az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökévé, míg a szervezet alelnöke Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár jelenlegi polgármestere lett.
Az Országgyűlés az Állami Számvevőszék új elnökének és alelnökének személyéről titkos szavazással döntött. Domokos László 266 igen és 88 nem szavazatot kapott. Warvasovszky Tihamérra 258-an szavaztak igennel, 95-en nemmel. Az új vezetőket július 5-i hatállyal választotta meg a Ház. A szavazás eredményének kihirdetése után Domokos László és Warvasovszky Tihamér esküt tett. Mandátumuk 12 évre szól. A Fidesz-frakció vezetője, Lázár János június 14-én jelentette be: Domokos Lászlót jelölik az ÁSZ elnökének, alelnökének pedig Warvasovszky Tihamért.


Domokos László és Warvasovszky Tihamér sajtótájékoztatója

Kovács Árpád ÁSZ-elnöki megbízatása 2009. december 9-én járt le, míg a számvevőszék alelnökeinek személyéről 2002 óta nem sikerült megállapodniuk a képviselőknek. Alapító okirata szerint az ÁSZ közfeladata – az állam legfőbb pénzügyi ellenőrző szerveként – az államháztartás ellenőrzése a vonatkozó törvényekben és egyéb jogszabályokban meghatározottak szerint, valamint egyéb, törvény által meghatározott feladatok ellátása.

Domokos László és Warvasovszky Tihamér

Domokos László és Warvasovszky Tihamér

A számvevőszék ellenőrzi például az államháztartás gazdálkodását, ennek keretében a központi költségvetési javaslat (pótköltségvetési javaslat) megalapozottságát, a bevételi előirányzatok teljesíthetőségét, az állami kötelezettségvállalással járó beruházási előirányzatok felhasználásának törvényességét és célszerűségét, a költségvetés hitelfelvételeit, azok felhasználását és törlesztését. Ellenőrzi a központi költségvetés végrehajtásáról készített zárszámadást is.

Feladatai között szerepel a Magyar Nemzeti Bank, valamint a pártok és a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványok gazdálkodásának ellenőrzése. Szintén az ÁSZ ellenőrzi az állami adóhatóság és a helyi önkormányzatok adóztatási tevékenységét, valamint a vámhatóság tevékenységét.

(Forrás: MNO)

Domokos László hírportál

-ba-