Domokos László

MPGE Konferencia 2018 – Domokos László a digitális átállásról

2018-11-09 09:19
2018. november 8-án kezdődött meg a Magyar Pénzügy-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének két napos őszi szakmai konferenciája, melynek középpontjában a digitális átállás okozta kihívások álltak. Domokos László, mint az Állami Számvevőszék és az MPGE elnöke köszöntötte az egyesületi tagokat és a konferencia résztvevőit, majd előadásában leszögezte, hogy a jövő ellenőrzéseinek legfontosabb fogalmai a"valós idejű ellenőrzések, gépi tanulás, csalást felderítő mesterséges intelligencia, robotizáció” lesznek.
Az Állami Számvevőszék elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy „a digitális átállás versenyképességi kérdés az egész ország számára. Hogy ezzel élni tudjon Magyarország, minden szereplőnek megvan a maga felelőssége és kötelessége.” Az ÁSZ intézményi és funkcionális stratégiájában pedig meghatározott cél, hogy a Számvevőszék olyan szervezetté váljon, amely képes megfelelni a kor kihívásainak és alkalmazkodni tud a változásokhoz.
 
Az Állami Számvevőszék az intézményi stratégiából kiinduló informatikai részstratégiát alakított ki, mely megfogalmazza: Az informatika feladata, hogy támogassa, erősítse az ÁSZ törvényekben meghatározott feladatainak minőségi ellátását, az eredmények hasznosulását.
 
Az ÁSZ nemzetközi szintéren is törekszik a fejlesztéseket támogató együttműködésekre. A számvevőszékek hasonló kihívásokkal találkoznak, hasonló feladatokat kell megoldaniuk. Az INTOSAI, a számvevőszékek nemzetközi szervezete is kiemelten foglalkozik az IT szerepével, az adatelemzések lehetőségével a számvevőszékek munkájában és a közigazgatás fejlesztésében - s ehhez a munkához az Állami Számvevőszék is nagymértékben hozzájárul.


Az Állami Számvevőszék és egyben a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesület elnökének előadásáról részletesen itt olvashat.