Domokos László

Nagy Imréről és mártírtársairól emlékezett meg az ország

2016-06-16 15:20
Nagy Imre egykori miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezett ma az ország, kivégzésük 58. és újratemetésük 27. évfordulóján. Az állami ünnepségen a legfőbb közjogi méltóságokkal együtt az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László is tisztelgett a 1956-os forradalom mártírhalált halt miniszterelnökének emléke előtt.
A központi rendezvények keretében a budapesti Vértanúk terén található Nagy Imre-szobornál tartottak megemlékezést, ahol Trócsányi László igazságügyi miniszter mondott beszédet, majd a néhai kormányfő sírjánál, a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál a kormány nevében Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára helyezett el koszorút.
 
Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke és mártírtársai újratemetése a kommunizmusból a demokráciába vezető magyar átmenet egyik legnagyobb hatású szimbolikus eseménye volt, 1989. június 16-án.
 
Az újratemetésre 31 évvel Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós kivégzése után került sor. 1958. június 16-án hajnalban a kivégzetteket – hogy nyughelyüket senki ne ismerje és látogathassa – az Országos Börtön sétálóudvarán földelték el, a földhányást lommal fedték be. Az országgal másnap tudatták a kivégzések tényét, azt azonban a beavatottakon kívül senki nem tudta, mi történt a holttestekkel. Két és fél évvel később, 1961. február 24-én a koporsókat kiásták, kátránypapírba drótozták és a közeli Újköztemetőben földelték el újra őket, jeltelen sírokba. A sírok fedőneveket kaptak, Nagy Imre sírjának fedőneve Borbíró Piroska lett. 1989. június 16-án a Hősök terén tartott gyászszertartás, majd az azt követő rákoskeresztúri temetés a magyar rendszerváltás katartikus eseménye volt, amely a szocialista korszak végét is jelképezte.