Nem sikerült levetni a kádárizmust Lendvai Ildikónak
Domokos László, az Országgyűlés Költségvetési bizottság alelnöke
Domokos László reagál Lendvai Ildikó azon kijelentésére, mely szerint hiba volt eltörölni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.
Domokos László hangsúlyozza: Lendvai Ildikó az emberekkel vitatkozik. Úgy gondolja, hogy az íróasztalnál kitalál valamit, ami jó, s az embereknek azt végre kell hajtania. Ilyen volt a kádárizmus, ezt akarták levetni. Lendvai Ildikónak ez nem sikerült.

A Domokos Lászlóval készített interjú 4. részét itt tekintheti meg

Íróasztal mellől irányítani teljesen hibás gondolkodás, egy választott demokratikus jogállamon épülő rendszerben a jogi korlátokat és a választók akaratát tiszteletben kell tartani. Az elmúlt évek rossz kormányzása vezetett a jelenlegi helyzethez,  melyben bármit megtehettek, hiszen alkuk keretében biztosították a kormányzást a négy év alatt. A gondolkodásmód megoldást nem hozott a gondjainkra, ezért nem tud egyetérteni sem Lendvai Ildikóval, sem az MSZP-vel. Ez teljes tévút a részéről.

Domokos László hírportál

-ba-

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz