Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke a vasárnapi jótékonysági hangverseny kapcsán beszélt az állami gondoskodásban élő gyerekek helyzetéről.
Békés megye sok más megyéhez hasonlóan elkötelezett, hogy segítsen a kiszolgáltatottaknak, de nagyon nehéz pénzügyi helyzetbe került. A megyei önkormányzat elnöke szerint különösen az állami gondoskodásban élők vannak magukra hagyva, hiszen nekik vannak a legkevésbé támogatóik, szakszervezeteik, mozgalmaik, melyek mögéjük tudnának állni.
A Domokos Lászlóval készített interjút itt tekintheti meg:
Domokos László országgyűlési képviselőként tapasztalta, hogy a kormány teljességgel érzéketlen ennek az egész széles körnek a gondjaira. Ezért is nagy felelősség, hogy Békés megye, ahol 1875-ben nyitották meg az ország első árvaházát, ennek jegyében felhívja a figyelmet, hogy a szocialista kormányzat anyagilag teljesen kiszolgáltatottá tette ezt a réteget. Ezért a jövő kormányának olyan képviselőkre lesz szüksége, akik a parlamentben az igen nehéz helyzetben lévő gyerekeknek segítséget nyújtanak, kiemelt támogatást adnak.
A mostani rendezvény egyfajta szembesítés a múlttal, és a jelennel, egyfajta tükörbe nézés, a jövőnek pedig egy üzenet, hogy érdemes odafigyelni ezekre a nagyon nehéz helyzetű gyermekekre, hiszen vagy meghaltak a szüleik, vagy olyan szociális, társadalmi, gazdasági környezetbe kerültek, ahonnan a gyámügy kiemelte őket, mert már a család sem tudott gondoskodni róluk. Domokos László szerint nagy a felelősségük, hogy az állam valóban gondoskodjon, s miután a megyei önkormányzatok nagyon nehéz helyzetben vannak pénzügyileg, ezért egyre nehezebbé vált az ő helyzetük, hiszen most már a mindennapi életükhöz kell segítséget nyújtani.
Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke
Véleménye szerint elsődlegesen nem a pénzügyi támogatáson van a hangsúly, bár már nagyon sok felajánlást kaptak, de legalább ennyire fontos, hogy a művészetek is az ügy mellé álltak. A rendezvényen az 50 éves Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a debreceni Kodály Kórus adott hangversenyt, de a Szent István bazilika is sokat segített azzal, hogy vasárnap este helyet biztosít a koncertnek. Mindez igazi segítség, együttérzés lehet mindenki számára, sokan jöttek Békés megyéből, de várnak még vendégeket Budapestről és más megyékből is.
Örül, hogy Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakció vezetője és Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke is vállalta a fővédnökséget, mely egy szép kibontakozása a vidék és a főváros összefogásának, s külön öröm számára, hogy Békés megye ennek az összefogásnak kezdeményezője tudott lenni.