Projekt a leszakadt társadalmi rétegek munkaerőpiacra való visszatéréséért
Nyertes pályázat nyitókonferenciája Szarvason

A leszakadt társadalmi rétegek munkaerőpiacra való visszatérését segíti az a projekt, amelynek április 7-én tartotta nyitókonferenciáját a Körös-szögi Kistérségi Többcélú Társulása Szarvason.

A Körös-szögi Kistérségi Többcélú Társulása április 7-én tartotta meg „A társadalmi és munkaerőpiaci integráció erősítése - Az első lépés megtétele a Körös-szögi Kistérségben" nevet viselő projektjének nyitókonferenciáját. A szarvasi találkozón Babák Mihály polgármester köszöntötte a szép számban megjelenteket, többek között Domokos Lászlót, a Békés Megyei Közgyűlés elnökét, Kiszely Mihályt, Szarvas alpolgármesterét, valamint az előadókat.

 

Brlás János, Babák Mihály ás Dr. Nagy Ágnes

A szarvasi találkozón Babák Mihály polgármester köszöntötte a szép számban megjelenteket

 

A társadalmi és munkaerőpiaci integráció erősítés - amint azt neve is jelzi - első lépéséül szolgáló programot Mihaleczné Kovács Mária projektvezető ismertette. Kiderült, a 65 millió forintos támogatást nyert pályázat révén olyan hathetes képzési programot indítanak, amely a leszakadt társadalmi rétegek, például az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők, munkaerőpiacra történő visszavezetését segíti elő.

 

Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke (balról a második)

 A társadalmi és munkaerőpiaci integráció erősítését szolgáló projekt nyitókonferenciáján

 

További előadóként Brlás János elnök bemutatta a Körös-szögi Kistérségi Többcélú Társulást, ezt követően Dr. Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója tartott prezentációt a Társadalmi Operatív Programoknak a foglalkoztatás elősegítésében betöltött szerepéről. Dr. Hajnal Lajos igazgató arról beszélt, milyen részt vállal a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár a köznapi információ terjesztésében, végül Harasztosi Sándor, a Bihari Népfőiskola Egyesület elnöke tájékoztatta hallgatóságát a társadalmi reintegrációról, a készségfejlesztésről, illetve a felnőttképzésről.

 

 

Forrás: M.G.

 

Feltöltötte: G.E.

 

Fotó: Martin Gábor

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Projekt a leszakadt társadalmi rétegek munkaerőpiacra való visszatéréséért

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz