Domokos László

Részt vett Domokos László a Lamfalussy Lectures konferencián

2018-02-12 16:00
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is részt vett a Magyar Nemzeti Bank rendezvényén, a nemzetközi "Lámfalussy Lectures" konferencián 2018. február 12-én, Budapesten. A rendezvényen többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, továbbá Adam Glapinski, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke tartott előadást.
A Magyar Nemzeti Bank 2014-ben rendezte meg először a „Lámfalussy Lectures” szakmai konferenciát. Az évente egy alkalommal rendezendő esemény célja az, hogy olyan prominens előadókat hívjon Magyarországra, akik a globális gazdaságpolitikát, ezen belül kiemelten a monetáris politikát és a pénzügyi rendszert érintő aktuális kérdésekről formált nézeteiket osztják meg egymással és a szakmai közönséggel. Nevét a híres magyar származású közgazdászról, Lámfalussy Sándorról kapta.
 
A „Lámfalussy Lectures” konferencia célja, hogy az elkövetkező években az európai és globális gazdaságpolitikai gondolkodás meghatározó fórumává váljon. A paradigmaváltás időszakában ugyanis különösen fontos, hogy a nemzeti és nemzetközi gazdaságpolitika legfelsőbb szintű alakítói véleményt cseréljenek a kialakulóban lévő új, globális gazdasági világrend kihívásairól. A magas fokú gazdasági és pénzügyi integráció megköveteli, hogy az európai döntéshozók és közgazdasági véleményformálók ütköztessék nézeteiket, összehangolják cselekvéseiket, erősítsék kapcsolati hálójukat.
 
A február 12-én megrendezett konferencián részt vett Domokos László, az ÁSZ elnöke is. A rendezvényen többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, valamint Adam Glapinski, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke is előadást tartott.