Domokos László

Új közpénzügyi tankönyv Domokos László ajánlásával

2017-06-28 12:43
Domokos László előszavával jelent meg az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank gondozásában kiadott „Vezetés a közjó szolgálatában” című kötet. A hiánypótló könyv szerzői kollektívája arra vállalkozott, hogy összefoglalja a közszféra vezetői és vezetői utánpótlása számára szükséges kulcsfontosságú ismereteket.

Az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank gondozásában megjelent kiadványt az ÁSZ és az MNB elnöke látta el előszavával, illetve a szerzők között is megjelennek a két intézmény vezetői.

Domokos László előszavában ismerteti, hogy a kötet kiindulópontja az, hogy Magyarország Alaptörvénye egyértelmű alapelveket fogalmaz meg a közpénzeket felhasználó, illetve a közvagyont használó szervezetekkel kapcsolatban. Ezek a törvényesség, a célszerűség, az eredményesség, az átláthatóság és a közélet tisztaságának elvei – emeli ki előszavában az ÁSZ elnöke.

Új közpénzügyi tankönyv Domokos László ajánlásával
Domokos László szerint egy olyan könyvre volt szükség, amely a közjó szolgálatát tekinti alapnak, és erre építi rá azokat az ismereteket, amelyeket egy vezetőnek tudnia kell ahhoz, hogy a szervezeti integritást a középpontba állítva eredményesen vezesse a rábízott intézményt, gazdasági társaságot.

Abban a reményben ajánlom ezt a könyvet a közszférában vezető beosztást betöltő vagy erre készülő olvasó figyelmébe – írja előszavában Domokos László –, hogy a könyv áttanulmányozása után ugyanazt mondja majd, mint amivel én az előszót kezdtem: ez a könyv valóban a közpénzeket felhasználó szervezetek vezetői számára íródott, és jól szolgálja a munkájuk minőségi fejlesztését – zárja előszavát az Állami Számvevőszék elnöke.

A hiánypótló kötetről egy bővebb ismetetetőt is olvashat a Pénzügyi Szemle Online oldalon.