Új oktatási épületet avattak a Harruckernben
2010. márc. 10., szerda, 10.49.49 CET

Számos közéleti személyiség, érdeklődő polgár és diák vett részt a Harruckern János Közoktatási Intézmény új logisztikai központjának felavatásán, március 9-én. A gyulai Szentháromság utcában található műszaki bázist Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke és Zámbó András, az intézmény igazgatója  mutatta be az egybegyűlteknek. Emellett a jelenlévők megtekintették annak a készülő kollégiumi- és oktatási épületegyüttesnek az építési munkálatait, amelyben szeptembertől 150 diák kaphat férőhelyet.

A megyei elnök elmondta: az épületet és a telket a Pándy Kálmán Megyei Kórháztól örökölte a Harruckern, leromlott állapotban. Domokos László rámutatott: a helyiség felújítása során az iskola haladó szellemisége uralkodott, hiszen a tanulók a szakoktatók segítségével úgy gyakorolhatták hivatásukat, hogy közben a saját épületüket, s benne tanműhelyeiket hozták létre. A Békés Megyei Közgyűlés elnöke arra is kitért: egy iskolát nem csupán a tanulók és a tanárok működtetik, hanem az őket kiszolgáló személyzet is elengedhetetlen szerepet játszik. Az átadással az intézmény száz dolgozója kapott modern, kulturált helyet. 

 

A helyiség felújítása során az iskola haladó szellemisége uralkodott, hiszen a tanulók a szakoktatók segítségével úgy gyakorolhatták hivatásukat

Az átadással az intézmény száz dolgozója kapott modern, kulturált helyet 

 

Zámbó András, a Harruckern János Közoktatási Intézmény vezetője beszédében ismertette: a Szentháromság utcában a műszaki kiszolgáló szakmák - a kőművesek, szobafestő-mázolók, víz-gázszerelők, villanyszerelők és a lakatosok leltek új otthonra. A korszerű, szociális blokkokkal ellátott tanműhelyek és oktatóműhelyek mellett a Harruckern gépjármű-logisztikája és járműparkja is a Szentháromság utcába költözött. Megújult a telken álló kétszintes épület: a felső emeleten irodákat alakítottak ki, az alsó részen pedig szakműhelyeket létesítettek. A logisztikai központ átadásán az is elhangzott, bővül a Harruckern feladatköre. Az intézmény a fenntartó Békés Megye Önkormányzata döntése értelmében számos új műszaki és szállítmányozási feladatot lát el: több megyei fenntartású intézmény karbantartási szakfeladatait is az oktatási központ biztosítja.

 

Tavaly november 6-án tették le az alapkövét, s már állnak a főfalai annak az új kollégiumi- és épületegyüttesnek, amelyben 150 diák kaphat szeptemberben férőhelyet

A  régi tanműhely épületének helyén új kollégium, egyben oktatási épület létesül szeptemberig 

 

A piros-fehér-zöld szalag átvágása után közös sétán vették szemügyre a vezetők, vendégeik, az újságírók és maguk a tanulók és oktatóik az új helyiségeket. Az ünnepély után az érdeklődők a Harruckern gyulai központi épületébe tartottak, ahol nyilvános bejárás, terepszemle következett.

 

A márciusi nyilvános bejáráshoz bárki csatlakozhatott, megnézhette az építkezés menetét, vagy kérdést tehetett fel a jelen lévő kivitelezőkhöz

Az építkezések július 30-ra fejeződnek be, a kollégiumot szeptemberben foglalják el a diákok 

 

Tavaly november 6-án tették le az alapkövét, s már állnak a főfalai annak az új kollégiumi- és épületegyüttesnek, amelyben 150 diák kaphat szeptemberben férőhelyet. A Békés Megyei Önkormányzat közel 630 millió forintos saját erős fejlesztésének révén a régi tanműhely épületének helyén új kollégium, egyben oktatási épület létesül szeptemberig. Az egyedülálló beruházás révén 8 tanterem, tanácskozó terem, valamint szociális blokkok is létesülnek. A kétszintes, 2600 négyzetméter hasznos alapterületű épületegyütteshez parkolót és díszparkot is építenek. Az építkezések július 30-ra fejeződnek be, a kollégiumot szeptemberben foglalják el a diákok. A márciusi nyilvános bejáráshoz bárki csatlakozhatott, megnézhette az építkezés menetét, vagy kérdést tehetett fel a jelen lévő kivitelezőkhöz.

 

A műszaki bázist Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke és Zámbó András, az intézmény igazgatója  mutatta be

Számos érdeklődő vett részt a logisztikai központ felavatásán

 

 

Forrás: Harruckern János Közoktatási Intézmény - B.J.

Fotó: Martin Gábor 

Feltöltő: G.T.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Új oktatási épületet avattak a Harruckernben

 

Partnereink
Állami Számvevőszék


Békés megye

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
International
www.mconet.biz