Domokos László

Ünnepélyes eseményeken vett részt Domokos László

2016-08-22 16:19
Katonai tiszteletadás mellett vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepségen a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, amelyet követően a Sándor-Palotában került sor a Magyar Szent István Rend ünnepélyes átadására. Az eseményekre Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is meghívást kapott.

A lobogót Áder János köztársasági elnök jelenlétében, a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. A ceremónián Simicskó István honvédelmi miniszter mondott köszöntőt, amelyen részt vett többek között Kövér László házelnök, Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar Főnöke, Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, a kormány több képviselője, továbbá állami és katonai szervezetek, valamint a diplomáciai testület képviselői. A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek tették le a katonai esküjüket.

 

aug 20_2_j

 

 

A lobogó ünnepélyes felvonását és a tisztavatást követően immár negyedik alkalommal került sor, a legmagasabb magyar állami kitüntetés, a Magyar Szent István Rend ünnepélyes átadására a Sándor-Palota Tükörtermében. A kitüntetéseket Áder János köztársasági elnök adta át Marton Éva operaénekesnek, valamint Makkai Ádám költőnek.
 
A legmagasabb magyar állami kitüntetés a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál. A kitüntetést 2013 óta augusztus 20-án adományozza a köztársasági elnök.