Domokos László

Címke: elnök

Domokos László a Summa vendége volt

A köztelevízió Summa című műsorában fejtette ki véleményét az adórendszer utóbbi években tapasztalható megújulásáról az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László szerint az adóbeszedés hatékonyságának fejlődése teret biztosít a közterhek, különösen a munkát terhelő adók és járulékok csökkentésére.
Elolvasom »

Domokos László ünnepi beszédet mondott Újkígyóson

Az Állami Számvevőszék elnöke ünnepi beszédet mondott augusztus 20-án az Újkígyósi Városnapon. Domokos László a Szűz Mária Szent Neve katolikus templomban tartott misét követően, a Wenckheim parkban található Hazaváró Emlékkútnál fejtette ki gondolatait az államalapító máig élő szellemi örökségéről.
Elolvasom »

Domokos László részt vett a Kárpát-medencei Nemzetpolitikai Szabadegyetemen

Az Állami Számvevőszék elnöke is részt vett a lakiteleki Népfőiskola alapítvány és a Nemzeti Fórum szervezésében megvalósuló Kárpát-medencei Nemzetpolitikai Szabadegyetemen. Domokos László megtekintette az Őrvidék Kollégiumról szóló dokumentumfilm vetítését, majd részt vett a vezető kormánytisztviselőket és országos intézmények vezető munkatársait megszólaltató, nemzetpolitikai fórumon.  
Elolvasom »

Domokos László interjút adott a Magyar Időknek

Interjút közölt Domokos Lászlóval a Magyar Idők című napilap. Az Állami Számvevőszék elnöke kifejtette: a béreket terhelő adók szintjét nagymértékben csökkenteni kell, ennek fedezetét pedig a feketegazdaság további visszaszorításával lehet megteremteni. Véleménye szerint az utóbbi években jelentősen visszaszorult itthon az adóelkerülés, de hosszabb távon a szomszédos Ausztria példáját kell irányadónak tekinteni, ahol az unió legalacsony...
Elolvasom »

Nemzetközi konferencián tartott előadást Domokos László

Domokos László meghívást kapott a kínai számvevőszék és a kínai kereskedelmi minisztérium által szervezett ellenőrzési szemináriumra, amelyen a korábbi Selyemút mentén fekvő országok számvevőszékei közül számos európai intézmény képviselteti magát. Az ÁSZ elnöke a rendezvényen bemutatta az Integritás projektet és ismertette a Számvevőszék szerepét a jól irányított állam támogatásában.
Elolvasom »