Domokos László

Címke: Kossuth Rádió

Tájak, ízek, kincsek

A hétvégén Békés megyébe érkezett a Kossuth Rádió egész országot bebarangoló szombati műsora, mely ezúttal Békéscsaba, Kondoros és Csorvás történelmi, gasztronómiai és kulturális kincseit mutatta be a rádióhallgatóknak. A megyeszékhelyre magam is ellátogattam, ahol Prohászka Béla mesterszakáccsal egy igazi helyi specialitást készítettünk a vendégeknek.
Elolvasom »

Kossuth Rádió - Felfedező - a gazdaságról

Az Állami Számvevőszék 150 éve a közpénzek őre és 30 éve a demokrácia pénzügyi garantőre. Ehhez a neves évfordulóhoz köthető a Magyar Nemzeti Bank most megjelent 10 ezer forint névértéken kibocsátott ezüstpénze. Emlékezzünk a múltra, tekintsünk a jövőbe.
Elolvasom »

Domokos László a Kossuth Rádió vendége volt

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Kossuth Rádió vendége volt. Az interjúban hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék a törvényesség őrzője, könzpénzügyi garantőr. Az Állami Számvevőszéket Domokos László véleménye szerint mindig azok támadják, akik hibát követtek el, és azt nem akarják kijavítani. Hozzátette: az objektív felelősség megteremtése mérhetően csökkentette a szabályok elkerülését, továbbá kitért arra is, hogy hogyan ...
Elolvasom »

Domokos László a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának vendége volt

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorának vendége volt Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke május 9-én, hétfőn. A beszélgetés apropója a 2017. évi költségvetési törvénytervezet, és annak ÁSZ általi véleményezése volt.
Elolvasom »