Az Állami Számvevőszék 2017. október 2-án hozta nyilvánosságra és adta át az Országgyűlésnek a 2016-os központi költségvetés végrehajtásáról szóló jelentését. Domokos László, az ÁSZ elnöke ennek kapcsán október 19-én parlamenti felszólalásban ismertette az ellenőrzés eredményeit és a jelentéssel egy időben nyilvánosságra hozott makrogazdasági elemzés megállapításait.
Elolvasom »
Az Országgyűlésben megkezdődött május 17-én Magyarország 2018. évi központi költségvetési törvényjavaslatának általános vitája. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felszólalását követően Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke tartotta meg fél órás expozéját. Domokos László beszédében ismertette az ÁSZ véleményének részleteit.
Elolvasom »
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az Országházban adta át Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének az ÁSZ véleményét a 2018-as költségvetésről. Az ÁSZ Véleménye szerint megalapozott a 2018-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, és megfelel az Alaptörvényben meghatározott államadósság-szabálynak, valamint – egy előírás kivételével – a költségvetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A 2018-as költségvetési ...
Elolvasom »