Domokos László

Címke: kultúra

16 éves lett a Békéscsabai Irodalmi Estek

Ritka, ám rendkívül szerencsés az a helyzet, amikor egy zsúfolt, fontos feladatokkal tűzdelt hetet tartalmas kulturális programmal indíthatok. Ezért is volt nagy öröm számomra, hogy az estém a magyar irodalom jegyében telt, ráadásul egy olyan esemény keretében, amelynek elindításában  magam is részt vállaltam 16 évvel ezelőtt.
Elolvasom »

Új épülettel bővült a magyar művelődés és kultúra

2020. október 3-án felavatták a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) székházát Lakiteleken. Az ünnepségen beszédet mondott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Závogyán Magdolna, az NMI ügyvezetője, Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanád Egyházmegye püspöke, valamint levélben köszöntötte az új épületet Orbán Viktor miniszterelnök. Balog Zoltán lelkész, miniszterelnöki biztos szintén a távolból kért áldást a székházra és a benne dolgozókra.
Elolvasom »

Interjú a közművelődésről

Szívügyemnek tekintem a nemzeti kultúra ápolását, a kulturális értékek megőrzését, amelyek alapjaiban határozzák meg egy nemzet társadalmi fejlődési lehetőségeit, és amelyek a következő generáció életkörülményeire is döntő befolyással bírnak – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Nemzeti Művelődési Intézet Partnerségi Központjában készített interjúja során.
Elolvasom »

Összefogás a magyar kultúráért és értékekért

2020 májusában leégett a felvidéki Zétény község kulturális intézménye. A tűz elsősorban a település és a térség kulturális életében jelent nagy veszteséget, annak következményeit azonban minden közösségek iránt elkötelezett Kárpát-medencei magyar átérzi. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke elkötelezett a nemzeti kultúra megőrzése és megóvása iránt, ezért ezúton ajánlja mindenki figyelmébe az adományozási felhívást.
Elolvasom »

Domokos László: a közpénz és a kultúra kapcsolata

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke részt vett a Nemzeti Művelődési Intézet X., jubileumi konferenciáján. A november 7-8-ig tartó szakmai tanácskozás fókuszában a kulturális motiváció és az értékszemlélet állt. Domokos László november 7-én köszöntötte a konferencia résztvevőit.
Elolvasom »