Domokos László

Címke: Econventio

ÁSZ nap a Balatonnál

Örömömre szolgált, hogy részt vehettem az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület immár 10. alkalommal megszervezett nyári pénzügyi táborában Balatonbogláron, illetve annak is a már hagyományosnak tekinthető „Állami Számvevőszék” tematikus napján. Mindig örömet jelent, ha lelkes és érdeklődő fiatalok előtt beszélhetek az Állami Számvevőszék szerteágazó tevékenységéről és küldetéséről.
Elolvasom »

A pénzügyi kultúra fejlesztése közös érdekünk

Az Állami Számvevőszék a magyar lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztése terén, az elmúlt években is megőrizte kezdeményező, szakmai-tudományos támogató szerepét és jómagam is gyakran hangsúlyozom, hogy a Számvevőszék a pénzügyi kultúrához kapcsolódó tevékenységeit nem egyedül, hanem partnereivel közösen, széles körű kapcsolati hálóján keresztül végzi. Az eddigi tapasztalatok alapján az együttműködések rendkívül sikeresek és gyümölcsö...
Elolvasom »

Szándéknyilatkozat a pénzügyi kultúra kutatásban való együttműködésről

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Sápi Ákos, az Econventio Egyesület elnöke, Kozma Gábor, a Gál Ferenc Egyetem rektora, illetve a fenntartó  Szeged-Csanádi Egyházmegye részéről Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szándéknyilatkozatot írta alá egy átfogó kutatásban való együttműködésről, mely a pénzügyi kultúra másik fontos elemének, a vállalkozói készségeknek a szintjét hivatott vizsgálni.
Elolvasom »

Dolgoznak a családi pénzügyminiszterek, készülnek a jövő vállalkozói

Sokan megfogadták a sokszor elhangzott tanácsot, egyre megtakarítóbbak a háztartások – erre hívta fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke Szegeden, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület 10 éves jubileumi konferenciáján. Az eseményen együttműködési megállapodást kötött az Állami Számvevőszék és a szegedi székhelyű Gál Ferenc Egyetem egy átfogó kutatásban való együttműködésről, mely a pénzügyi kultúra másik f...
Elolvasom »

A pénzügyi ismeretek fejlesztéséről tartott előadást Domokos László

A fejlett pénzügyi kultúra javítja az egyének életminőségét, valamint növeli a létbiztonságot - hangsúlyozta beszédében Domokos László, a „Pénzügyi tudatosság és szociális biztonság” címmel rendezett konferencián Budapesten. A Magyar Pénzügyi Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) Társadalombiztosítási Ellenőrzési Szakosztálya által szervezett eseményen az Állami Számvevőszék elnöke mellett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Magyar Áll...
Elolvasom »