Domokos László

Címke: Domokos László

„Egy a természettel” – világkiállítás Budapesten

Nagyszabású, többek között a természet védelmével, a biodiverzitással, a vadászattal és a fenntartható természethasználattal foglalkozó, a modern technológia vívmányait felvonultató rendezvénysorozattal várja a világ minden pontjáról érkező érdeklődőket a Budapesten megrendezett, „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás.
Elolvasom »

Segíthetünk? - párbeszéd az ellenőrzött szervezetek vezetőivel

Október 7-én, első alkalommal szervezte meg a „Segíthetünk? – Az Állami Számvevőszék hasznosulási diskurzusa” címet viselő kerekasztal beszélgetését az ÁSZ. Új kezdeményezésünk célja, hogy az ellenőrzések érintettjeivel folytatott párbeszédek révén tovább tudjuk erősíteni szervezetünk támogató, tudásmegosztó tevékenységét.
Elolvasom »

Megbízható a 2020. évi zárszámadás

Az Állami Számvevőszék ebben az évben is elvégezte a központi költségvetés végrehajtásának ellenőrzését. A 2020-as évre vonatkozó zárszámadás ellenőrzéséről készült jelentést hivatalosan átadtam az Országgyűlés alelnökének, dr. Latorcai Jánosnak.
Elolvasom »

Bathó Ferenc emlékére

Mély fájdalommal, őszinte megrendüléssel értesültem arról, hogy hosszú, türelemmel viselt betegség után 2021. szeptember 18-án elhunyt dr. Bathó Ferenc helyettes államtitkár, az Állami Számvevőszék egykori dolgozója, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság felügyelőbizottságának tagja, Jászberény díszpolgára és címzetes egyetemi docens.
Elolvasom »

Szakmai együttműködés a Soproni Egyetemmel

A felsőoktatási intézmények és a vállalatok, szervezetek együttműködése számos formát ölthet és rendkívül értékes lehetőségeket hordoznak mindkét fél számára. Az egyetemek tapasztalataik, befolyásuk és mérési képességeik miatt sokszorozó hatást képesek kifejteni, ezért is fontos részei a számvevőszéki kapcsolati hálónak. Az Állami Számvevőszék Soproni Egyetemmel történő együttműködésének célja, hogy szilárd szakmai-tudományos alapon áll...
Elolvasom »