Domokos László

Címke: peer review

Sikeresen zárult a Szlovák Számvevőszék társintézményi felülvizsgálata

Tavaly februárban, néhány héttel a világjárvány kirobbanása előtt kezdődött meg a Szlovák Számvevőszék társintézményi felülvizsgálata, amelyben a finn és lengyel kollégák mellett az Állami Számvevőszék szakemberei is részt vettek. A peer review folyamata egy virtuális záróülés keretében ért véget, amely során a közös munkában résztvevő szervezetek képviselői ismertették a felülvizsgálati jelentésbe foglalt megállapításaikat, illetve jav...
Elolvasom »

Részvétel a Kapacitásfejlesztési Bizottság 2019. évi ülésén

2019. július 1. napján kezdődött meg a Kapacitásfejlesztési Bizottság 2019. évi ülése, amelyen az ÁSZ elnöke és nemzetközi ügyekért felelős projektvezetője is részt vett. A négy napig tartó nemzetközi találkozó során a résztvevők a kapacitások felfedezésére törekedtek annak érdekében, hogy a számvevőszékek professzionalizmusát támogassák.
Elolvasom »