Domokos László Az Állami Számvevőszék Elnöke

Domokos László hírportál

Címke: megtakarítás

Támogatni kell a lakosság gazdasági helyzetének javítását

A társadalmat a válság révén komoly sokk érte, amit ki kell heverni. Ezért aki teheti, pótolja be elmaradt beruházásait, utazásait, vegyen részt szabadidős, szórakoztató eseményeken.
Elolvasom »

A pénzügyi tudatosság fontosságára a válságok hívják fel a figyelmet

A „Pénzügyi kultúra 2021 – Az oktatástól a bankolásig, és ami mögötte van” elnevezésű online konferencia fókuszában két, az Állami Számvevőszék által a közelmúltban elkészített felmérés és azok eredményei álltak.
Elolvasom »

Szépülő otthonunk stabil alapját ne a hitel adja

Az elmúlt napokban már az időjárás is egyértelműen jelzi, hogy nem csupán a naptárunk lapjai szerint érkezett meg a tavasz. A kellemes, napsütéses idő pedig számos családot ösztönöz arra, hogy hozzálássanak az otthonaikat érintő nagyobb felújítási munkálatok megtervezéséhez, kivitelezéséhez. Ebben ugyan komoly segítséget jelenthet a kedvező feltételekkel elérhető Otthonteremtési Program, a felújítás azonban így is jelentősen megterhelhe...
Elolvasom »

Kerüljön a megtakarítások gyümölcse a karácsonyfák alá!

A napokban hozta nyilvánosságra az Állami Számvevőszék annak az elemzésnek az eredményeit, amely az állampolgárok pénzügyi kultúrájának fejlesztését célzó hazai kezdeményezésekről mutat átfogó képet. Az elemzés tapasztalatairól, illetve a pénzügyi kultúra fejlesztésének a fontosságáról beszéltem a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Elolvasom »

Befektetési kalauz

A „Befektetések a járvány idején” című cikkben már felhívtam a kedves olvasók figyelmét a megtakarítások fontosságára, illetve ismertettem több fontos alapfogalmat. A következőekben olyan megtakarítási formákat szeretnék bemutatni, amelyek révén nem csupán megőrizni, de gyarapítani is tudják félretett pénzüket.
Elolvasom »

Partnereim