Domokos László

Címke: digitális oktatás

Merjünk visszanyúlni a bevált hagyományokhoz

A digitalizáció előretörésével mára egyértelművé vált, hogy gyorsan változó világunkban csak azok az országok tudnak versenyben maradni, amelyek nem passzív követői, hanem aktív alakítói a digitális átállásnak. Az elmúlt években a pandémia rámutatott arra, hogy az oktatás ebből a szempontból is kiemelt terület, hiszen ahogy arra mindannyian emlékszünk, a digitális oktatás bevezetése komoly kihívást és feladatot jelentett a rendszer mind...
Elolvasom »

Az ÁSZ a szülők oldalán áll

Ki kell elégíteni szülők igényeit és az oktatásnak meg kell teremteni a feltételeit az elmaradt tananyag pótlására. Örömmel fogadtam az oktatási tárca ezirányú lépését, amely során még a nyáron és ősszel is lehetőséget biztosít a diákok felzárkóztatására.
Elolvasom »

Reagálni kell az aktuális témákra

Domokos László, az ÁSZ elnöke 2020. július 3-án, pénteken adta át Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének a számvevőszék 2020. második félévi ellenőrzési tervét, amelyben olyan közérdeklődésre tartó témák szerepelnek, mint a fertőző betegségek elleni lakossági védettség, a digitális oktatás, az energiafogyasztás és a hulladékgazdálkodás.
Elolvasom »