Domokos László

Címke: közpénz

Elkötelezett vezetőkre van szükség az eredményes gazdálkodáshoz

Az Állami Számvevőszék 20 kiválasztott önkormányzati hivatal teljesítményét értékelte. Örömmel láttam, hogy kilenc önkormányzati hivatalnál tettek lépéseket a szervezeti teljesítménykövetelmények kialakítására, amely mellett olyan jó gyakorlatok is beazonosításra kerültek, melyekre ezúton is felhívnám a figyelmet.
Elolvasom »

Ma már nincs ellenőrzés nélküli közpénzköltés Magyarországon

„Az ÁSZ nemcsak ellenőriz, hanem támogatja azokat az intézményeket, ahol erre szükség van. Véleményem szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a közszféra szereplői egyre többet tesznek a visszaélések veszélyei ellen, és így az államigazgatásban folyamatosan csökken a korrupció kockázata”.
Elolvasom »

Esélyt adunk a közpénzügyi helyzet gyorsabb javulására

Az utóbbi évben az Állami Számvevőszéknek egy teljesen új gondolkodási módot kellett kialakítania: a célszerű pénzköltés képességét kell megerősíteni és meg kell teremteni az ellenőrzöttek számára hiba esetén az azonnali javítás lehetőségét. Úgy gondolom, hogy nem tanárnak, hanem pedagógusnak kell lennünk: moderálni, mentorálni és „nagykorúságra nevelni” a közpénzköltő szervezeteket. Ez óriási munka, ugyanakkor meggyőződésem, hogy minde...
Elolvasom »

A közszolgálat, több mint egy munkahely

Az idei évben tovább szélesedett az Állami Számvevőszék tevékenysége, amely egyrészt a társadalom számára a tudatos életvezetés támogatásában, míg az ellenőrzöttek számára az ellenőrzési folyamatba épített javítási lehetőségekben nyilvánul meg. Ezzel összekapcsolásra került a tudatos pénz és közpénz felelős elköltése is. Évértékelő beszédemben az ÁSZ teljes állományával osztottam meg közös munkánkra vonatkozó tapasztalataimat, értékelés...
Elolvasom »

A közpénzek befektetésének egyik gyümölcsöző területe a felsőoktatás

Szükség van a felsőoktatás területén jelenleg is zajló változásokra. A korábbi teljesítménnyel a felsőoktatás és a kutatóintézetek ugyanis nem érhetik el céljaikat, küldetésüket a társadalmi értékteremtésben.
Elolvasom »