Domokos László

Címke: Domokos László

Együttműködéssel a közös célokért

„Közös célunk a közpénzeket átláthatóan és eredményesen felhasználó, az integritás alapú hivatali elvek érvényesülését támogató, valamint a közjót szolgáló önkormányzati rendszer kialakítása és fenntartása” – hangzott el előadásomban, amelyet a TÖOSZ Regionális Polgármesteri Fórum résztvevőinek tartottam. 
Elolvasom »

A vetést az aratás követi

A Magyarországi Református Egyház és az Agrárminisztérium évek óta közösen rendezi meg hálaadó országos istentiszteletét, amelynek keretében a termésért, a betakarításért mondunk köszönetet. Az előző évekhez hasonlóan a november 14-én megrendezett idei alkalom is méltó módon hirdette az ünnepi kezdeményezés jelentőségét.
Elolvasom »

Elő kell segíteni, hogy a teljesítménynek megfelelő értéke legyen

Idén szeptemberben immár a harmadik évfolyam kezdte meg tanulmányait az Állami Számvevőszék és a Miskolci Egyetem közös, közszolgáltatási teljesítménymenedzser képzésén. Az elmúlt hétvégén a képzés keretében tartottam előadást, amelynek során az évről évre egyre gyarapodó elméleti, valamint ellenőrzési tapasztalatokat osztottam meg a hallgatókkal.
Elolvasom »

A megújulás, mint kihívás vagy lehetőség?

A gyógyszerek- és étrendkiegészítők túlfogyasztásáról szóló elemzés kapcsán megtartott egyeztetésen az ellenőrző hatóságok vezetői által megosztott gondolatok megerősítették bennem, hogy az ellenőrzési módszerek értékelésére kiemelt hangsúlyt kell fektetni, és az ellenőrző szervezetek számára ez folyamatos kihívást, de ugyanúgy lehetőséget is jelent.
Elolvasom »

Átadták a Nemzet Művésze díjakat

Az elmúlt évekhez hasonlóan, ebben az esztendőben is november 5-én, a Magyar Művészeti Akadémia „születésnapján” adták át a Nemzet Művésze díjakat. A legrangosabb hazai művészeti elismerést idén hat olyan művésznek ítéltek oda, akik sok évtizedes tevékenységükkel számos felejthetetlen pillanatot okoztak közönségük számára.
Elolvasom »