Domokos László

Címke: Miskolci Egyetem

A digitalizáció a felsőfokú képzésben is új perspektívákat nyújt

Örömmel fogadtam a felkérést, hogy néhány gondolattal köszöntsem a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi és Gazdaságtudományi Karának végzős hallgatóit. A diplomaosztó keretében az Állami Számvevőszék 18 dolgozója is átvehette szakirányú továbbképzések keretében megszerzett oklevelét. Munkatársaimnak ezúton is szeretnék köszönetet mondani, hiszen az erőfeszítéseik árán megszerzett tudás nemcsak őket, hanem az ÁSZ-t is gazdagítja majd.
Elolvasom »

Az innováció ott jön létre, ahol többféle tudás találkozik

Az Állami Számvevőszék és a Miskolci Egyetem közös sajtótájékoztatóján örömmel beszéltem arról, hogy az ÁSZ számára miért fontos és reményteljes fejlemény a Kutatási és Kompetencia Központ létrehozása. A Számvevőszék már több mint félévtizedes tapasztalattal rendelkezik a Miskolci Egyetemmel való kooperációban, a Központ megvalósítása pedig újabb mérföldkövet jelent az együttműködésben.
Elolvasom »

Elő kell segíteni, hogy a teljesítménynek megfelelő értéke legyen

Idén szeptemberben immár a harmadik évfolyam kezdte meg tanulmányait az Állami Számvevőszék és a Miskolci Egyetem közös, közszolgáltatási teljesítménymenedzser képzésén. Az elmúlt hétvégén a képzés keretében tartottam előadást, amelynek során az évről évre egyre gyarapodó elméleti, valamint ellenőrzési tapasztalatokat osztottam meg a hallgatókkal.
Elolvasom »

A képzés és a tanulás hozza el a szakmai fejlődést

Hat évvel ezelőtt az Állami Számvevőszék és a Miskolci Egyetem közös tanszékének létrehozásával egy olyan együttműködés vette kezdetét, amelynek célja a rátermett és egyben átfogó szakmai tudással rendelkező közszolgálati elemzők, illetve közszolgáltatási teljesítménymenedzserek képzése.
Elolvasom »

Új tagokkal bővült a Pénzügyi Szemle szerkesztőbizottsága

Hat új taggal bővült az Állami Számvevőszék Pénzügyi Szemle közpénzügyi szakfolyóiratának szerkesztőbizottsága. Az újonnan kinevezett tagoknak ünnepélyes keretek között nyújtottam át a szerkesztőbizottsági kinevezési okiratokat.
Elolvasom »