A Baptista Egyház vezetőivel találkozott Domokos László

2018-08-14 08:00
A Magyarországi Baptista Egyház vezetőit fogadta hivatalában Domokos László augusztus 13-án, hétfőn. Az ÁSZ évek óta visszatérően szervez egyeztetéseket egyházi vezetőkkel. Idén a Magyarországi Református Egyház vezetőinek látogatásával vette kezdetét a találkozók sora, még június 13-án. Most Papp Jánost, a Magyarországi Baptista Egyház egyházelnökét, valamint Mészárost Kornél főtitkárt fogadták az ÁSZ felsővezetői.
A megbeszélésen szó esett a Magyarországi Baptista Egyház történelméről, hazai hálózatáról és nemzetközi kapcsolatairól, illetve az Állami Számvevőszék jogállásáról, az ellenőrzések szabályairól, módszertanáról. Az egyház gazdálkodásával összefüggő kérdések megtárgyalásának különös aktualitást adott, hogy az ÁSZ idén júniusban zárta le az Egyház által 2008-ban nyilvántartásba vett Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy, mint intézményfenntartó 2014-2016 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését.
 
pab_talalk_dl_wt_01
 

Papp János egyházelnök kiemelte, hogy belső gazdálkodási szabályaik kialakítása során figyelemmel követik a jó gyakorlatokat, a közfeladat-ellátás tekintetében önálló módszertant alakítottak ki, és külön belső ellenőrzési csoport ellenőrzi az intézményfenntartókat, amelyek maguk is működtetnek belső ellenőrzést.
 
pab_talalk_dl_wt_05
 

Az ÁSZ megállapításaival összefüggésben Holman Magdolna, az ÁSZ főtitkára az elkülönített nyilvántartás vezetésének fontosságát emelte ki, amely alapját képezi a szabályos elszámolásoknak is. Domokos László elnök pedig a közérdekű adatok és közzétételük körében az egyházaknál mint intézményfenntartóknál általánosságban jelentkező hiányosságokra, valamint az adatvédelem témájához kapcsolódó átfogóbb jogalkalmazási kérdésekre hívta fel a figyelmet.